Végigjártuk az Andrássy utat, és nem annyira házról-házra, hanem csak egy-egy nagyobb egységet jártunk körül, közben pedig még geoládáztunk is...☺☺☺☺☺
Ezt írja a Wikipédia:
Középfokú zeneoktatás már 1840 óta folyt Magyarországon, a pesti Nemzeti Zenedében, ám a fővárosi polgárosodás éveiben felmerült egy felsőfokú zeneoktatási intézmény megteremtésének az igénye is. 1853-ban Erkel Ferenc vezetésével a Budapesti Filharmóniai Társaság is megkezdte működését a Nemzeti Színház zenekarára alapozva, mely 1865-től – átmeneti szervezési nehézségek után, Liszt Ferenc pesti nyilvános hangversenyeivel együtt – a Pesti Vigadó nagytermében tartotta koncertjeit.
Egy zeneakadémia szükségességének gondolata írásos formában 1866-ban merül fel először Sándor József kiáltványában, az Ábrányi Kornél szerkesztette Zenészeti Lapokban. Ezután az 1870-es évek elején került az országgyűléshez az akadémia létesítésének ügye. Csengery Antal, Deák-párti politikus javasolta, hogy a tehetséges növendékeknek ne külföldön kelljen tanulniuk, ezért 1871-ben a következőket mondta: „A közoktatás terén bármely irányban beruházott összeg meghozza az országnak kamatait”. Liszt Ferenc több levélben is kifejtette elképzeléseit az intézményről, például Trefort Ágoston kultuszminiszternek és Augusz Antalnak.
1875 márciusában Liszt Ferencet a magyar parlament kinevezte a leendő Zeneakadémia elnökévé, amely néhány hónappal később, november 14-én tartotta ünnepélyes megnyitóját. Az intézmény igazgatója Erkel Ferenc lett. Megnyitó beszédét és az azt követő koncertet (melyen Maleczky-Ellinger Jozefa Erkel zongorakísérete mellett két dalt énekelt, Johann Dubez(wd) Liszt két művét játszotta el hárfán, Ódry Lehel Ábrányi egy költeményét énekelte el s végül Hermann Ruhoff játszotta el gordonkán Volkmann Róbert Romanze című művét) karénekek kísérték. Az új tanintézetben már másnap megkezdődött a tanítás.
Míg Liszt Ferenc hírneve és tekintélye nemzetközileg is jelezte az intézmény, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia rangját, addig a mindennapos feladatok megszervezése, a folyamatos működtetés és fejlesztés irányítása elsősorban Erkel Ferenc kezében voltak. A berendezések, az órarend és a tanterv kialakítása, a zeneműtár fejlesztése és a felvételik meghirdetése Erkel és Ábrányi Kornél feladata volt.
Az oktatás a Duna-parti Hal téren (a későbbi Eskü, ma Március 15. tér), a mai Molnár és Irányi utca kereszteződésének közelében,[8][9]) a Liszt pesti lakása (ami a 4. szám alatt[10] volt) melletti helyiségekben indult, az 5. szám alatti Friedrich-házban, ám ezeket lebontották az Erzsébet híd építésekor.
A tanítás megkezdésekor már a teljes házat az oktatás rendelkezésére bocsátották, de méltó elhelyezést csak négy évvel később kapott az intézmény, amikor a Sugár úton (Andrássy út – Vörösmarty utca sarkán) önálló épületet emeltek a számára.
Liszt és Erkel a zongora tárgyat tanították, a zeneszerzés professzora pedig Volkmann Róbert, a szászországi születésű magyar zeneszerző volt, aki 1841-ben telepedett le Pesten. Az intézet titkára nem más volt, mint Ábrányi Kornél, aki az évek során zeneszerzést, zeneesztétikát, magyar zenét, zeneelméletet és zenetörténetet tanított. Továbbá 1875-től volt a Zeneakadémia zeneszerzéstanára[14] Nikolits Sándor is.
Az első évben 38 növendék járt az előadásokra. Liszt első növendékei közé tartozott Aggházy Károly, Juhász Aladár (1856–1922[11]), Ravasz Ilona (1851–1922[11]) és Thomán István, akikből hamarosan kiváló előadóművészek illetve tanárok váltak.
A negyedik, 1878/79-es tanévben Erkel Gyulát és Gobbi Henriket „rendkívüli tanárokká” nevezték ki. Ekkor már 71 növendék tanult az akadémián.
Az országos képzőművészeti társulat választmánya által finanszírozott bérpalota 1877 és 1879 között épült fel a mai Andrássy út 67. szám alatt Láng Adolf tervei alapján. A manapság „régi Zeneakadémia” néven említett épület (falán az emléktáblán Liszt Ferenc domborműves képmását ábrázolja Farkas Zoltán alkotása, 1934-ből). A háromemeletes sarokház neoreneszánsz stílusú. Fő homlokzata az Andrássy útra (az egykori Sugár út vagy Radialstrasse) néz,[18] mely második emeleti ablakai fölött nagy zeneszerzőket (Bach, Haydn, Liszt, Erkel, Mozart, Beethoven) ábrázoló domborműves medaillonok vannak.
Az ötödik tanév már itt indult meg és az intézmény további majd négy évtizedig itt működött. Liszt, – aki tanári munkájáért nem fogadott el fizetést, – mint a Zeneakadémia alapító elnöke és professzora, szolgálati lakással rendelkezett a Vörösmarty utcai épület első emeletén, melyet 1881 januárjától haláláig lakott budapesti tartózkodásai idején. Itt 1986 óta emlékmúzeum működik egykori hangszereivel, bútoraival, könyv- és kottatárával, emléktárgyaival berendezve, időszaki és állandó kiállításnak is helyt adva.
Volkmann – akit Liszttel és Erkellel „a magyar zeneművészet fényes triászaként” említettek[20] – 1883-as halála után a zeneszerzés oktatását a német Hans Kössler vette át. Koessler nem csupán kiváló zeneszerzéstanár volt, hanem tehetséges orgonista és karnagy is, aki az egyházzene területén is tevékenykedett.
Liszt Ferenc 1886-ban bekövetkezett halála után Erkel Ferenc – kora és egészségi állapota miatt – 1887-ben az akadémia[21] igazgatói posztjáról nyugdíjaztatását kérte. Utóda Mihalovich Ödön lett, aki egy személyben az elnöki és alelnöki[21] pozíciót is betöltötte. 1880-tól volt a Magyar Királyi Zeneakadémia igazgatótanácsának tagja. 32 éven át, 1919-ig vezette az intézményt. Az 1900-as évek elejére a reformelképzelései és intézményfejlesztési koncepciója mentén kialakult az oktatásszervezeti váz, amely a negyvenes évekig alig változott, sőt a 21. században is jelen van.
Az európaiság és a magyarság zenei szintéziséből már zeneszerzőként a közös európai zenei nyelv elsajátítását tartotta fontosnak és igazgatása alatt is a Zeneakadémia színvonalának e gondolat mentén való biztosítása volt a fő szempontja. A zeneoktatásról vallott koncepciója szerint többek között fontosnak tartotta, hogy minden zenekari hangszer oktatása megvalósuljon, olyan tanároktól, akik tevékenységükről a kormánytól kaptak oklevelet, és az akadémián a tanári címet pályázaton nyerték el. Ezek megalapozására először előkészítő osztályokat szervezett, majd bővítette a vonós hangszeroktatást a nagybőgő szak bevezetésével illetve 1898-ra az általa megindított fúvósképzést is teljesé tette: először a kürt, oboa, majd a fuvola, klarinét, fagott, végül a harsona és trombita szakokat hozta létre.
Az 1887–88-as tanévtől a Zeneakadémia Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémia néven működött, mivel 1887. július 1-én királyi leirat rendelkezett összevonásáról az Országos Színészeti Iskolával – aminek 1881 óta ugyancsak Mihalovich volt az igazgatója – hat tanéven át, 1893-ig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése