Barangolás a Tisza-tónál...(2)

 Poroszló...(2)

Wikipédia:

A mai falu első említése Anonymusnál található: „Árpád vezér és övéi megindulván az Egur [Eger patak] vizéig jövének [...] s táboruk az Ustoros [Ostoros] vizétől Purozlou váráig terjedt.” Az Árpád-kori királyi földvár helye ma is kivehető. A X. századtól kezdődően fejedelmi-királyi udvarhely volt itt, amelyet szolgáltató falvak (Lövő, Orosz, Magyarad, Tarján, Ráboly, Szőlős, Halász, Sej, Hídvég, Hegenülése) rendszere vett körül. Első ismert birtokosai a Sártiván-Vecse nemzetségből kerültek ki. A XIII. században már számottevő település volt, mert egy oklevél bencés monostort, egy másik ispotályt, egy harmadik pedig plébániatemplomot is említ itt. 1231-ben a nádor részt vett egy poroszlói gyűlésen, 1248-ban pedig IV. Béla király Lambert egri püspöknek adta a poroszlói vámrészt.  

 1253-ban mint királyi földbirtok és egyházi hely szerepel, továbbá sótároló, vám-és révhely. Jelentős számú lakossága miatt önálló plébániája volt. A Sártiván-Vecséktől 1299-ben került Rátót nembeli Domokos tárnokmesterhez, majd kapott itt birtokot Miklós pécsi püspök, a Hanczkófiak, Zsadányiak, Rozgonyiak, Egerszalókyak, Poroszlóyak és az egri káptalan. 

A falu történetének legjelentősebb eseményei IV. Béla és fia, a későbbi V. István polgárháborújához kapcsolódnak. 1262. december 5-ére István, aki itt nevezte először magát „ifjabb királynak”, öt vármegye nemességét és a kun előkelőket ide hívta össze egy gyűlésre (a magyar történelemben először kérte ki egy uralkodó a nemesség véleményét!), ahol esküvel megerősítette és kiegészítette az apjával korábban kötött pozsonyi béke pontjait. Az ellenségeskedés kiújulása után, 1265 elején pedig István Poroszlónál kelt át a Tiszán, összevonta seregeit, és megindult apja ellen, akinek hadait Isaszegnél le is győzte. Poroszló monostora ekkoriban hiteleshely volt: több Árpád-házi király, valamint Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás adott itt ki oklevelet. A település 1460-ban már mezőváros, amely tiszai révdíjat és vámot szedett, valamint sókamarája volt, és keresztülment rajta a Budát Erdéllyel összekötő főút, a "via magna". 

 

Az 1546-os adóösszeírás egy részét Báthory-birtokként említi, de a Károlyiak is kapnak itt földeket. 1549-ben 15 adóköteles, 21 elszegényedett, két elpusztult, egy újratelepült jobbágytelket ölelt fel. A törökök állandóan zaklatták a település lakóit. Veli hatvani bég az 1553-54. évi portyázása során teljesen elpusztította a várost. Ezekben az években Poroszlón is birtokos volt Bornemissza Gergely egri várkapitány, aki azonban (a korábbi szakirodalommal ellentétben) nem itt, hanem Pásztó környékén esett török fogságba. 

A később újratelepült város lakosságának életét vallási ellentétek nehezítették. Az apátság már megszűnt, de templomát a népes református egyházközség használta. A hivatalosan török uralom alatt álló település háromfelé is adózott. Az itteni Báthory-birtokok a 17. században a Losonczyak, majd a Homonnay Drugethek kezébe kerültek. 1672-ben a felvidéki Léva kapitánya (Barkóczy) dúlta fel, majd Strasoldo császári zsoldosvezér is pusztította. Az ezt követő, 1676-os újratelepülés után a lakosság halászattal, majd állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozott. 1680-ban Thököly táborozott Poroszlón. A törököt kiűző 1686-87-es harcok során ismét elnéptelenedett Poroszló, majd 1689-ben újratelepült. A lakosság a vármegyétől kétévi adómentességet kapott, 1695-ben pedig postaállomás is létesült. 1696-ban már 104 családnevet írtak össze az immár nemesek (pl. a Gachalok) által is lakott faluban, de ezek közül egy sem egyezik meg a 150 évvel korábbiakkal. 

A török uralom megszűnése után a véglegesen újratelepült, akkor még szinte teljesen református lakosságú Poroszló gyorsan talpra állt, bár ekkor még a mezővárosi rangját nem bírta visszaszerezni. 1695-ben a település fele a Homonnayaké (akik kihalása után, több más tulajdonost követve az Orczyaké), negyede az egri káptalané, és negyede Károlyi Sándoré volt, akik jól felfogott érdekből ösztönözték a további betelepülést. Végül 1701-ben ismét megkapta Poroszló a mezővárosi kiváltságot. Lakosai a Rákóczi-szabadságharcban is részt vettek. 1707-ben 16 katona harcolt a Csáky-féle, egy a Deák-féle kuruc ezredben és egy a karabélyos ezredben. 1710-ben itt járt II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós, akik a helyi kórházban helyezték el sebesültjeiket. 

Poroszló mezővárosi helyzete kedvezett a parasztoknak, így tovább nőtt a lakosság száma. 1770-ben a kettős vármegye Heves megyei részén itt található a legtöbb parasztgazda: 267 fő. A gyarapodásnak az 1771-72. évi úrbérrendezés (urbárium) állta útját, a földközösség megszűnésével és a jobbágytelkek (és terhek) rögzítésével a parasztgazdaságok egy része elszegényedett. A növekvő számú nincstelen jelentős számban arra kényszerült, hogy a 18. század utolsó évtizedében Poroszlón felállított kincstári sóhivatalnak napszámban dolgozzon. Mások a tiszai révnél, a hajók rakodásánál vagy a szálfa-tutajokon dolgoztak. Az is komoly gondot okozott, hogy a fuvarosok igásállatai felélték a poroszlói legelőket. A telkes jobbágyokon és a zselléreken kívül 1797-ben 48 kisnemes, 1828-ban pedig 19 iparos élt Poroszlón. 

 

Poroszló lakóit nemcsak a megélhetés gondjai, hanem a természeti csapások és járványok is sújtották. A medréből kilépő Tisza sokszor változtatta ártérré a falu határát. A kolera 1831-ben 207 áldozatot szedett. 1862-ben tűzvész hamvasztotta el a város jelentős részét. 1822-ben a poroszlóiak töltést akartak építeni a várostól a tiszai révig, de ezt Károlyi István földesúr (vámszedés reményében) magára vállalta, így 1836-ra el is készült. Akkor már 2 éve állt a révet bérbe vevő Pankotay Józsa György által építtetett tölgyfa alapú Tisza-híd. Ezt a hidat a jégzajlás megrongálta, de 1846-ban újjáépítették. 1847-ben már Petőfi is átkelhetett rajta.^[5]