Szombathelyi séta...(8)

 ...az előző bejegyzésben szereplő szoborból elszabadult néhány liba...ez Jutkának is nagyon tetszett...

Szombathelyi séta...(7)

..sok hasonló "jelzőkövet" láttam, de ez egy kicsit más, mint a többi...

...ez egy érdekes szobor Márton libáiról, gyere ide, és számolj.....☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺

...és végül....

...így terítenek annak, aki fél adagot kér...☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺

Szombathelyi séta...(6)

...építkezés... Ilike szerint, már rend van...

...többek között ezt is kerestük....

Szombathelyi séta...(5)

...menet közben is akadt néhány apróság...

...mint például ez is...

Szombathelyi séta...(4)

Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogy Szombathely központtal külön egyházmegyét hoz létre. Területét a Győri, a Veszprémi és a Zágrábi egyházmegyékből szakította ki. Első püspökévé VI. Piusz pápa engedélyével a rendkívül művelt Szily Jánost választotta, aki fellendítette a várost. Lebontatta a romos várat, helyén épült fel Hefele Menyhért tervei alapján a püspöki palota, majd a székesegyház és a szeminárium.

1922-ben az új államhatárokhoz igazodva mintegy 100 000 híve az újonnan létrehozott Kismartoni egyházmegyéhez, 67 000 hívő pedig a Maribori egyházmegyéhez került.

1945-ben a székesegyház is súlyos károkat szenvedett, statikai helyreállítását Kovács Sándor püspök végeztette el, ám csak 1990-ben kezdődött el a templombelső díszeinek helyreállítása. 1952-ben megszüntették a szeminárium működését.

1990-től kezdve az egyházmegye visszakapta korábbi intézményeit, a püspöki általános iskolát, illetve az akkori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán megindult a hittanár-képzés. Létrejött a Martineum Felnőttképző Akadémia, 2008 őszén pedig megjelent az egyházmegye hivatalos lapjának, a Martinus-nak az első száma.

1991-ben első alkalommal látogatta meg pápa, II. János Pál, aki a repülőtéren szentmisét mutatott be. 

Közlekedés:

1897. június 4-én kezdődött meg a villamosforgalom a városban, három motorkocsival. Az első vonalszakasz a Püspöki iskola és a vasútállomás között volt. 1899. november 15-én átadták az Óperint és Kálvária utcai szakaszokat. 1915-ben a Kálvária utca végén átadták az új remízt, ami műhelyként és várócsarnokként üzemelt. A korábbi remíz a Thököly utca-Bürü utcai oldalán állt ÉDÁSZ telephelyen volt. Az 1970-es években évente 7 millió volt az utasforgalma. A villamos 5 percenként közlekedett, keresztülszelte a korabeli várost. Megbízható volt, reggel 5 órától az utolsó budapesti vonat érkezéséig, 23.15-ig, vagy annak késése esetén a beérkezésig közlekedett. Három kitérőben kerülte egymást négy kocsi. A legnagyobb kiterjedése a villamosvasútnak 3116 méter volt.

1903. december 18-ától a pályaudvar új felvételi épületéig hosszabbították meg az útvonalat. 1974. augusztus 20-án megszűnt a villamosközlekedés Szombathelyen.

Egy villamos még ma is ki van állítva (az 1-es pályaszámú), 1997-től 2007-ig a pályaudvar előtt volt, azonban a rongálók miatt átkerült a Smidt Múzeum udvarába.

Az első buszjárat az ötvenes évek végén indult, Észak-Déli útvonalon, Herény és Szentkirály között közlekedett (a mai 1-es buszjárat is e két pont között közlekedik), egy államosított Mercedes gyártmányú busszal (az államosítás előtt Gangel Imre tulajdonában volt a busz, és Pornóapáti felé közlekedett). A busz első sofőrje Guttmann László volt. A buszt a villamost is üzemeltető vállalkozás üzemeltette.

1965-ben épült fel az Ady téri buszpályaudvar, amely jelenleg is eredeti helyén és formájában áll.
A városi tömegközlekedés jelentős múltra tekint vissza. Az első helyi tömegközlekedési eszköz, az omnibusz 1865-ben, majd a villamos 1897-ben indult meg a város utcáin. 1929-től már autóbusszal is utazhattak a szombathelyiek, ám e vállalkozás még nem volt hosszú életű. A II. világháborút követően több próbajárat után végül a villamosvasút indított helyi autóbuszjáratokat 1950-ben. A járműpark 2 db Rába Special és 1 db Diesel Mercedes autóbuszból állt. A járművek a várost kelet-nyugati irányba átszelő villamosvasútra merőlegesen, észak-déli városrészeket kötöttek össze a pályaudvarral. 1957 és 1960 között 6 újabb útvonalon indult meg a helyi közlekedés, azonban a viszonylatok és a járatok száma jelentősen elmaradt az igényektől. 1968-ban forgalomirányító szolgálat kezdte meg a működését az Éhen Gyula téren, majd még ebben az évben forgalomba állították az első csuklós autóbuszokat. 1974 augusztusában megszüntették a villamosközlekedést, és egységes tömegközlekedést vezettek be, ezért az Éhen Gyula téren új helyijáratos autóbusz-állomás létesült. A villamos kiváltására 8 új Ik 200-as családba tartozó autóbuszt kapott a társaság, és 1975-re a helyi viszonylatok száma 25-re nőtt. A gyorsabb utascsere érdekében az Ik 266-os típus 3 ajtós változataiból is szerzett be a vállalat. 1982 és 1983-ban a Budapesti Közlekedési Vállalattól és a Miskolci Közlekedési Vállalattól használt Ik 280-asokat vásároltak. 1984 novemberétől a Fő teret sétáló övezetté alakították, így 13 helyi autóbuszjárat útvonala módosult. 1996 júniusában több változtatást vezettek be. Megváltoztatták a menetrendi és megállóhelyi utastájékoztatás formáját, bevezették az első ajtós felszállási rendszert, valamint kedves gesztusként a szombathelyi lakosok születésnapjukon díjmentesen utazhatnak a helyijáratokon.

2001 májusától a vonalhálózat teljesen megváltozott. Megszűntek az Y, V és M-mel jelzett járatok.
2009-ben 11, és 2012-ben 15%-os menetrendi racionalizálást vezettek be a város költségvetési hiányának pótlása érdekében. De mindeközben 2011 nyarán az utazási színvonal emeléseként, az utastájékoztatásra újabb fejlesztés várt. Az új rendszer GPRS alapon működik, kintről látható a járatszám, az induló és az érkező végállomás, míg bentről a soron következő megállóról és a pontos időről kapunk információt.
2013 szeptemberétől az elmúlt évek "megszorításai visszaadásaként" a városvezetés a helyi menetrendi kínálat növelését szavazta meg. Ennek függvényében az iskolakezdéstől sűrűbben jár az 1A, 1C, 4H és a 6-os, bővebb üzemidővel közlekedik a 9-es és 21-es busz, valamint számos új járat is indul
Forrás: Wikipédia

Szombathelyi séta...(3)

Az első világháború és annak következményei visszavetették a város fejlődését. A trianoni békeszerződés következtében Vas vármegye elveszítette nyugati – többségben német ajkú – területeit. Az országhatár mindössze 10 km-re került a várostól. Ezzel a város megszűnt Nyugat-Magyarország központja lenni. A város egyik színhelye volt az első királypuccs eseményeinek. Ide érkezett 1921. március 26-án IV. Károly király, és a püspöki palotában tanácskozott a Teleki-kormány képviselőivel. A város hatalmas lelkesedéssel fogadta, innen indult Budapestre, ahol a puccskísérlet kudarcot vallott. Kiheverve a hanyatló korszakot az 1920-as évektől újabb fejlődési korszak kezdődött. Új városrendezési terv készült. Ekkor épült az új városmajor, a csendőrlaktanya, a Leánygimnázium, a Női felső kereskedelmi iskola, a gazdasági szakiskola, az új városi bérpalota. Tisztviselői lakások és száz új szükséglakás is épült. Bővítették a városházát és a vízműveket. 1926 és 1929 között megépült a megyei kórház, az egész Dunántúl akkori legmodernebb kórháza.

A második világháború eseményei nagy megpróbáltatásokat hoztak a városnak. A menekülő nyilas államhatalom intézményei Szombathelyen és környékén rendezkedtek be, ennek következtében 1945. március 4-én a szövetséges légierő nagy erejű csapást mért a városra. A halottak száma több százra rúgott. A belváros épületeinek jelentős része pusztult el, köztük a székesegyház és a városháza. Az épületek több mint fele sérült meg. A támadás következtében Szombathely az ország ötödik legsúlyosabb károkat szenvedett városa lett.
1955-ben egy építkezés kapcsán a Thököly és Rákóczi utca sarkán a mai ISEUM helyén találtak rá arra a régészeti lelőhelyre, amelynek 6 évig tartó kutatásával az egész szentélykerület feltátása megtörtént. 1963. szeptember 8-án pedig elkészült az ISEUM első rekonstrukciója.
1956-ban a város népe is lelkesedéssel fogadta a forradalmi eseményeket. Megalakult a Forradalmi Bizottság és a Nemzetőrség. November 4-én az oroszok váratlanul rajtaütöttek a Nemzetőrség épületén és az ott tartózkodó fiatal nemzetőröket válogatás nélkül meggyilkolták. Az első nagyobb lakótelep a Derkovits-lakótelep építése 1963-ban indult. Ezután egymás után épülnek a modern lakótelepek: a KISZ-, a Joskar Ola-, a Stromfeld-, majd az Oladi lakótelep. A városban új nagyüzemek épültek, melyek közül legjelentősebbek a Latex, a Remix, a Falco forgácslapgyár, majd a 70-es években a Rába futóműgyár.

A 20. század során a város területe számos környező község csatlakozásával növekedett. Szombathelyhez csatolták 1933-ban Gyöngyösszőlőst, 1950-ben Gyöngyöshermánt, Herényt, Kámont, Oladot, Perintet és Szentkirályt (az 1935-ben hozzá csatolt Zarkaházával), végül 1969-ben Zanatot. 1966-ban elkészült a KRESZ-park.

1973. augusztus 19-én átadták a Savaria Mozit, augusztus 20-án pedig a Vasi Múzeumfalu nyitotta meg kapuit.

A 80-as években átszervezték a belváros forgalmát, a Fő térről kiiktatták a gépjárműforgalmat és az új, széles Thököly utcára terelték. Megépült a belső, majd a külső körgyűrű is. Megnyílt a Megyei Könyvtár épülete, fedett uszoda, képtár épült. 2000-ben felújították a város hagyományos történelmi karneválját, mely nemzetközi hírű eseménnyé nőtte ki magát.

A rendszerváltozás után a városnak SZDSZ-es polgármestere lett Wagner András (1990–1998) személyében, akit Szabó Gábor (Fidesz, 1998–2002), dr. Ipkovich György (MSZP, 2002–2010), majd dr. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) követtek.

1991. augusztus 19-én Dr. Konkoly István püspök meghívására II. János Pál pápa a városba látogatott és szentmisét celebrált a repülőtéren. A Szentatya látogatásának emlékét ma is őrzi: egy-egy bronz emléktábla a püspöki palotában és a székesegyházban, a térdeplő a Madonna-kápolnában, valamint a pápai oltár hatalmas keresztje a Martineum Felnőttképző Akadémia kertjében.

Az 1990-es évektől megvalósult a várost elkerülő körgyűrű kiépítése, majd elkezdődött a 86-os és 87-es főutak közös szakaszának négysávosítása. A 2000-es évekre elkészült a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vasútvonal villamosítása is. Az Európai Unióhoz való csatlakozással új lehetőségek nyíltak a város előtt, hogy a nyugat-magyarországi és dél-burgenlandi térség központjává váljon. Ezt segítette a várost Felsőőrrel összekötő 89 sz. és B63-as főút új nyomvonalon való megépítése a határ mindkét oldalán, amely a két város közti menetidőt majdnem felére csökkentette. Ma a Nyugat-Dunántúli régió egyik központja.

Szombathely egykor katonaváros volt. A MH 37. Savaria Gépesített Lövészdandár, illetve a Magyar Honvédség más alakulatai állomásoztak az egykori Savaria, korábbi nevén Garasin Laktanyában.

Forrás: Wikipédia

 

Szombathelyi séta...(2)

Szombathely története:

Szombathely területe ősidők óta lakott, amit az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének a Pannónia provincián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsiváltó helyet, majd várost létesítsenek. I. u. 43-ban Claudius császár colonia rangra emelte Colonia Claudia Sabariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) néven. A név alakja az évszázadok során Sabaria-ra változott. A város Felső-Pannónia vallási központja lett, palotája, fürdője, amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között.

 Vélhetően az itteni keresztények elrettentését szolgálta Szent Quirinus sisciai püspök kivégzése, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba, malomkővel a nyakában. Itt szenvedett vértanúhalált két társával Szent Rutilus, Szent Iréneusz és sok más keresztény, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem. A keresztényüldözéseknek Nagy Konstantin császár hatalomra jutása vetett véget, ő a szarmaták elleni hadjárata során 356-ban hosszabb ideig időzött Sabariában is. A császár uralkodása alatt átszervezte a tartományokat és a várost Pannonia Prima tartomány székhelyévé tette. Itt született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett. A hagyomány szerint lakóháza felett áll a Szent Márton-templom. Valentinianus császár halála után 377-ben a hunok kezdték elözönleni Pannóniát, Macrinus, a tartomány prefektusa saját seregének feláldozásával sem tudta megakadályozni a hunok és a velük szövetséges barbár népek hódítását, de a falakkal körülkerített város még ellenállt a népvándorlás özönének. A várost csak Attila hun király tudta elfoglalni 441 és 445 között. A hunok pusztítását a 456-ban bekövetkezett földrengés tetőzte be, amely lerombolta a várost.

A súlyos pusztítások ellenére a város folyamatosan lakott maradt, városfalait helyreállították, a római épületek helyére azok anyagának felhasználásával kevésbé pompázatos lakóépületek épültek. A falak védelmet nyújtottak a lakosság számára. A latin nyelvű lakosság ugyan nagyrészt Itáliába menekült, de helyükre keleti gótok, majd longobárdok érkeztek, akik keveredtek a helyi lakossággal. 567-ben Alboin longobárd király behívta szövetségesül a Baján kagán vezette avarokat, akik segítségével legyőzte a gepidákat. Az új szövetséges azonban túl erősnek bizonyult, így a longobárdok Itáliába távoztak, helyükre avarok, majd azok segédnépeiként szlávok érkeztek. A 8. századra azonban az avar hatalom meggyengült és 795-ben a frank sereg döntő vereséget mért rájuk. A hadjáratból hazafelé tartó Nagy Károly frank király elzarándokolt Szent Márton szülővárosába, Savariába.

805-ben Nagy Károly az avarok szállásterületéül a Duna és Savaria közti területet jelölte ki. Arnulf keleti frank király 875-ben a várost a salzburgi érseknek adta. Valószínűleg ekkor épült meg az egykori római központi fürdő épületének felhasználásával a vár is, amely kezdetben egy erődített lakótorony lehetett. Átmeneti morva uralom után 900 körül a várost elfoglalták a magyarok.

1009-ben Szent István a várost az újonnan alapított győri püspökségnek adta. Sokat szenvedett 1042 és 1044 között a III. Henrik német-római császár és Aba Sámuel közötti harcokban, de még többet a tatárjáráskor. Ekkor a tatárok bevették és teljesen elpusztították a várost, a lakosság a környező erdőkben ásott vermekben keresett menedéket – az erdőt a nép sokáig vermes erdőnek nevezte.

1407-ben Szombathely városi rangot kapott. 1440-ben a város mellett győzte le Cillei Ulrik hada I. Ulászló király seregét, majd a felek itt kötöttek békét 1441. április 19-én. Alig fél évszázad múltán III. Frigyes császár fiának, Miksának serege ostromolta meg a várat, de Tamás győri püspök várőrsége az ostromot még visszaverte, 1490-ben azonban a város mégis Miksa birtokába került. 1491-ben a pozsonyi szerződés a várost visszaadta Ulászlónak. A város a győri püspökök kegyéből számos szabadalommal és kiváltsággal rendelkezett. Fejlődésére nagy befolyással volt, amikor 1578-ban az országgyűlés határozata alapján a vasvári káptalant Szombathelyre költöztették át, ettől kezdve Vas vármegye székhelye lett. Ekkor a vár körüli addig üres területekre új épületeket emeltek, iskolái a jezsuiták irányítása alatt nagy virágzásnak indultak.

A fellendülésnek 1605-ben Bocskai István hadjárata vetett véget. A Némethy Gergely vezette több ezres sereg megostromolta és bevette a várost és a várat. A városi levéltár iratait Németújvárra menekítették, de azok az ott keletkezett tűzben megsemmisültek.Az újkor kezdetén a töröktől való állandó félelem tartotta rettegésben a várost. 1664-ben a török sereg egészen Szentgotthárdig hatolt be a vármegyébe, de ott vereséget szenvedett. 1683-ban újabb nagy török hadjárat indult Bécs ellen, a Bécs alatt vereséget szenvedett török sereg fosztogatva vonult vissza, de Szombathelyt a városfalak ezúttal is megvédték. A török kiűzése nagy megkönnyebbülést jelentett a városnak is, és mivel a 17. század végi kuruc harcok nem érintették, viszonylag békésebb időszak következett.

A Rákóczi-szabadságharc hírére a város a fejedelem mellé állt, 1704-ben 36 hajdút állított ki és nagy mennyiségű ellátmányt szállított Ocskay László táborába. Rövidesen azonban császári hadak szállták meg és 1705 novemberéig császári kézen maradt. Ekkor a Heister tábornokot Szentgotthárdnál megszalasztó Bottyán János kuruc serege szabadította fel. 1706 elején ismét császári kézre került, de az év végén újra a kurucok voltak az urai. 1707 elején maga Bottyán is a városban rendezte be főhadiszállását. Két hónap múlva Rabutin császári serege vonult be a városba, júniusban már újra a kurucoké volt. Bottyán felkelésre szólította fel a környék nemességét és a felhívásra 7000 fegyveres gyűlt össze, mellyel Bottyán Stájerországra támadott. Válaszul Starhemberg tábornok császári serege tört be az országba és a város 1710-ben császári kézre került. Alig ért véget a hadak pusztítása, júniusban szörnyű pestisjárvány sújtotta a várost, amelynek 2000 lakos esett áldozatul. A csaknem kipusztult városi népességet a környékről bevándorlókkal pótolták, akik legnagyobb része Kőszeg, Rohonc és Pinkafő környékéről bevándorolt németajkú polgár volt. A város magyar polgárságát elveszítve ettől kezdve német jelleget öltött, ezzel a város virágzásának új szakasza indult meg. Zichy Ferenc győri püspök támogatásával 1772-ben megépült a gimnázium, majd 1777-ben Mária Terézia királynő megalapította a szombathelyi egyházmegyét, és annak élére egy rendkívül művelt és széles látókörű embert, Szily János püspököt nevezte ki. Az új püspök máris nagy lendülettel látott munkához, lebontatta a rossz állapotú várat és a vártemplomot, és helyére nagyszabású épületeket emeltetett. Ekkor épült meg a Sarlós Boldogasszony-székesegyház, a püspöki palota és a környező egyházi épületegyüttes. 1793-ban megnyílt a bölcseleti iskola, ahol gróf Széchenyi István is tanult.

1809. május 31-én I. Napóleon francia hadai vonultak be a városba, a város piacterén kisebb harc bontakozott ki a várost védő magyar nemesi sereg és az ellenség között. A franciák 110 napig tartották megszállva a várost, ezalatt tervezték meg francia mérnökök a megyeházát és a Szily János u. és a Petőfi Sándor u. sarkán álló épületet. Az 1817-ben keletkezett nagy tűzvészben a város kétharmada leégett, 1831-ben pedig kolera pusztított. 1832-ben felépült a város határán kívül az ortodox zsinagóga. Az 1848. márciusi pesti forradalom híre itt is nagy lelkesedést keltett. A megyei közgyűlés március 17-én Horváth Boldizsár főjegyző vezetésével elfogadott egy 16 pontból álló petíciót, amelyben hitet tett az új eszmék mellett. Kossuth szavára a város is megmozdult, december 10-én a székesegyházban nagy ünnepséggel szentelték meg a 44. honvédzászlóalj zászlaját. December 28-án császári csapatok szállták meg a várost és a nemzeti jelképek eltávolítására szólították fel a lakosságot. A harcok Szombathelyt nem érintették, mindvégig császári kézen maradt.

 1866-ban a porosz-osztrák háború költségeihez a város 13 önkéntessel és pénzzel járult hozzá. 1867-ben, a kiegyezés utáni új kormány igazságügyi minisztere a város képviselője, Horváth Boldizsár lett. Neki is köszönhető, hogy a város a 19. század utolsó évtizedeiben gyors fejlődésnek indult, lakossága elérte a 20 000 főt. 1865-ben megépült a nagykanizsai vasútvonal, majd az 1871-es és 1872-es újabb vasútépítések a várost a Nyugat-Dunántúl közlekedési csomópontjává tették. 1885-ben a szomszédos Ó-Perint és Szentmárton községeket egyesítették a várossal.

1890. novemberében elkészült az első aszfalt borított járda az Úri - ma Széchenyi - utcában. Az aszfalt burkolat ötletét még 1870-ben a Vasmegyei Lapok ajánlotta a szombathelyi városvezetés figyelmébe párizsi példára ahol már elterjedt a por -és sármentes, nesztelen járást biztosító burkolat.^[7] A város fellendülésének nagy korszaka Éhen Gyula polgármester idején kezdődött. 1895 és 1902 között megépült a vízvezeték- és csatornahálózat, az utcákat szilárd burkolattal látták el. 1900 júniusában például a Szily János utca kapott kavicsburkolat helyett aszfalt kialakítást. Új közlekedési eszközként megjelent a villamos, amely a vasútállomást kötötte össze a városközponton keresztül kelet-nyugati irányban a Kálvária templommal. Felépült a városi Kaszinó és a Nagyszálló épülete. Megalakult a Fehérkereszt Egyesület és megépült a gyermekmenhely, amely a vidéken az első ilyen intézmény. Megalakult a városi Kultúregyesület, a városban pezsgő társadalmi élet alakult ki. Négy évtized alatt a város lakossága megnégyszereződött. Brenner Tóbiás polgármestersége alatt 1904-ben megindult a zenei oktatás a Zeneiskolában, megalakult a város szimfonikus zenekara. Megépült a városi Kioszk épülete, a népfürdő, a múzeum, a domonkosok és a karmeliták kolostora és az erdei iskola. Emellett számos díszes palota épült a belvárosban is.

forrás: Wikipédia

 

Szombathelyi séta...(1)

...hát az úgy kezdődött, hogy Ilike (főiskolai csoporttársunk) meghívott bennünket látogatóba,....és mi nem tudtunk ellenállni....

...itt éppen az instrukciókat kapjuk, merre, meddig, hova, és miért ☺☺☺☺☺

 ...Szombathelyen már régen jártam, középiskolás koromban. emlékeim: egyik osztálytársam tangóharmonikán játszotta a Marínát, majd este egy hídon mentünk, ahol rengeteg békát kellett kerülgetnünk....kész...

...három napot töltöttünk Szombathelyen, nagyon jól éreztük magunkat, sétálgattunk, ismerkedtünk a helyi érdekességekkel, Szepi (másik csoporttársunk) elvitt bennünket, néhány geoládához, harmadik nap Anikótól (harmadik csoporttársunk) megtudtuk, mi az a geggyülés.... ☺☺☺☺☺(a hozzászólásokban várjuk a geggyülés magyar megfelelőjét.)

Jó kis kirándulás volt, nagyon jól éreztük magunkat, az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket.

...és most az apróságok:

Szombathely (németül Steinamanger, latinul Savaria vagy Sabaria, szlovénül Sombotel, vendül Somboteo, horvátul Sambotel vagy Subotište) megyei jogú város a Nyugat-Dunántúl régióban. Vas megye és a Szombathelyi járás székhelye, Magyarország egyik legrégibb városa, melyet a nyugat királynőjének is neveznek.
 

A város az Alpokalján, a Perint és Gyöngyös patakok lapályán, a Gyöngyös-sík nyugati peremvidékén fekszik, ott, ahol a Kisalföld sík vidékét az Alpokalja dombos-hegyes tájai váltják fel. Tengerszint feletti magassága kb. 220 m. Mivel a város dombokra épült, jelentős szintkülönbségek vannak a városon belül is.

Szombathely sok éves átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve kikövetkeztethető, hogy a leghidegebb hónap a január, míg a legmelegebb hónap a július. Az évi közepes hőingás 20,6° Celsius fok. A város átlagos évi csapadékösszege 590 milliméter, amely jellegzetes évi rendszert mutat, a nyári félév csapadékosabb, míg a téli félév szárazabb. A legkevesebb csapadék január-februárban hullik, a legcsapadékosabb hónapok, eddig több mint háromszor akkora összegekkel, a június és júliusi hónapok. Szombathelyen a napsütéses órák összege átlagosan 1850 óra egy évben, de ez az évenként nagy változékonyságot mutat. Megfigyelhető továbbá a napfénytartam jellegzetes éves menete, a nyári hónapokban van a maximuma, akkor havi 230 - 250 óra, míg a téli időszakban, a november-január hónapokban a minimuma mindössze havi 50 - 70 óra között mozog.

Nevét onnan kapta, hogy a városban szombati napokon tartották a hetivásárokat.

Német neve, Steinamanger jelentése: 'kő a mezőn'. A város nyugati határa magyarul Kő néven is ismert volt, ami a földrengésben és a népvándorlás viharában elpusztult római Savaria romjaira utal.

A latin Savaria vagy Sabaria név a városon átfolyó Gyöngyös-patak ókori latin Sibaris nevéből származik, ami a patak német nevében (Zöbern) is fennmaradt. Eredete az indoeurópai seu (= nedv, vizes) szóra vezethető vissza.A város címeréről az önkormányzat 8/1991 (V.23.) sz. rendelete szól. A város címere, mely egy 1734-ből származó polgári könyv kezdőlapján szerepel, a Gyöngyöskapu a fal egy részét és a kapu fölött álló kis tornyot ábrázolja. A torony egyik oldalán egy csillag, a másikon a félhold áll. Ezt a címer alkalmazták már a város által kiállított régi pergamen okmányokon is, mint függő pecsét, így például a megyei levéltárban őrzött, 17. században kiállított megyei házvásárlási okmányon.

A 2016. évet - Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulóját - Magyarország Kormánya az 1170/2015. (III. 24.) Korm. határozatával Szent Márton Emlékévvé nyilvánította. Az ókori Savaria és a középkori Szombathely nem választhatók el egymástól jelképeikben sem. Együtt élték meg az évezredeket és évszázadokat. Ez a két összekapcsolódó történelmi tény tette indokolttá azt, hogy ezt a kapcsolatot vizuális síkon is megjelenítsük. Előzőek figyelembe vételével kezdeményeztük, hogy a város címere, a város zászlaja, pecsétje és a polgármesteri lánc mellett az Önkormányzat jelképei bővüljenek ki a polgármesteri címerrel és a Szent Márton zászlóval. Az új polgármesteri jelképen a város címere látható kibővítve Szent Márton alakjával, mintegy pajzstartóként körülölelve azt, egyesítve az ókort és a középkort. A Szent Márton zászló a Városháza homlokzatán, a Díszteremben, valamint a polgármester irodájában került elhelyezésre. A Szent Márton Emlékév alkalmából Önkormányzatunk 1-1 Szent Márton zászlót ajándékozott a Sarlós Boldogasszony Székesegyház, a Szent Márton Plébánia, valamint a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum részére. A polgármesteri címert Kamper László grafikusművész készítette. A polgármesteri címer kidolgozását szakértőként figyelemmel kísérte és segítette: Csáky Imre címertörténész, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, Balogh Péter, a Rumi Rajki Műpártoló Kör elnöke, Dr. Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója, Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke, Tóth Csaba művészettörténész, Feiszt György történész, és Marosfalvy Antal művész.

Szombathely területe ősidők óta lakott, amit az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének a Pannónia provincián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsiváltó helyet, majd várost létesítsenek. I. u. 43-ban Claudius császár colonia rangra emelte Colonia Claudia Sabariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) néven. A név alakja az évszázadok során Sabaria-ra változott. A város Felső-Pannónia vallási központja lett, palotája, fürdője, amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között.

 Forrás: Wikipédia