A pécsi Zsolnay porcelángyár
a magyar ipar történetének kiemelkedő, egykor külföldön is jó hírű
szereplője. Fénykorát a századfordulón élte, amikor a Kárpát-medence
teljes területére szállított építészeti kerámiát, dísztárgyait és porcelánkészleteit pedig (részben a saját fejlesztésű eozinnak köszönhetően) sorra díjazták a világkiállításokon.
A gyár jelenleg is Pécsett működik; területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa évad részeként új városrészt alakítottak ki Zsolnay Kulturális Negyed néven.
Zsolnay Miklós 1852-ben alapította meg a tönkrement lukafai keménycserép manufaktúrából a gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben idősebb fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác
10 évig vezette a kezdetlegesen felszerelt, kézi erőre berendezett
üzemet. A csupán helyi piacra termelő, nyolc–tíz, a kereskedelmi
tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztató üzem
kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A
tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem
bírta a piaci versenyt. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette a vezetést Ignác bátyjától. Ő fejlesztette az üzemet világhírű gyárrá.
Zsolnay Vilmos addig kísérletezett különféle agyag- és mázfajtákkal (1866-ban
megkezdett jegyzetfüzetében 80 helyi és környékbeli agyagfajtát sorol
fel), amíg az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé nem
fejlesztette az egykori kisüzemet. A gyár első elismerését az európai kerámia seregszemléjének tekintett 1873-as bécsi világkiállításon érte el. Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József-renddel
tüntette ki, emellett bronzérmet és elismerő oklevelet nyert. A
Zsolnay-porcelánokra szép számú külföldi megrendelés érkezett, például Angliából, Franciaországból, Oroszországból, Amerikából.
1870-es évek közepén a 15–20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család
tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind gyerekei: Teréz, Júlia,
Miklós folyamatosan részt vettek a termékek minőségének javításában, a
kínálat bővítésében, tartották a kapcsolatot vevőikkel. (Az üzem annyira
a család életének részévé vált, hogy a gyár területén építtették fel a
lakóházaikat is – ezek ma raktárak, illetve műhelyek.) Zsolnay Vilmos
szívós kitartásának eredményeként az elefántcsontszínű máz és a magas tüzű díszítés tökéletes technikájával a gyár felzárkózott az
európai kerámiagyártó üzemek élvonalához.
1874-től az 1880-as évek végéig a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények voltak a Zsolnay legjellegzetesebb mintái. Az 1878-as párizsi világkiállítás
a tőkeszerzés mellett egyben a megméretés lehetőségét is kínálta. A
siker hatalmas volt: a Zsolnay-kerámiák elnyerték a kiállítás
aranyérmét, a „Grand Prix”-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet.
A kiállításnak köszönheti a gyár első, rendszeressé vált külföldi
üzleti kapcsolatát. Itthon a korszak legkiválóbb építészeivel dolgoztak
együtt: időtálló, olcsó és nemes anyagot az úgynevezett pirogránit
kerámiát szállítottak a legjelentősebb építkezések épületdíszítéshez,
tetőfedéshez (mint például a budavári Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a kecskeméti Városháza, az Országház, az új Műcsarnok).
különböző máztechnikákkal készült kerámiákat,
népi motívumokkal díszített fazekasárukat,
finom mívű díszkerámiákat,
majolikaképeket
bútorbetétnek gyártott csempéket,
falburkoló és egyéb, építészeti kerámiákat.
Forrás: Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése