Dörgicsei mosolygós templom....

Foto: Sebő Jutka

Dörgicséről már annyi szó eset, ezért nézzünk egy kis összefoglalót a Wikipédiáról:

Balatonakalitól kb. 5 km-re északnyugatra helyezkedik el, a Balaton-felvidék középső, Balatonfüred és Badacsony közti szakaszára jellemző, a tóparti hegysor mögött kialakult márgás alapkőzetű medencék egyikében, amit a település után Dörgicsei-medencének neveznek.

Több korábbi település egyesítésével létrejött Veszprém megyei község, Balatonfüred kistérségében. A Dörgicsének nevezett terület Balatonudvari és Zánka között a Balaton partjáig nyúlik le. Rajta a XIII-XV. században 6 falu alakult ki:

Boldogasszony vagy Alsódörgicse,
Szentpéterdörgicse vagy Felsődörgicse,
Szarkadörgicse,
Akalidörgicse,
Kisfaluddörgicse és
Ságdörgicse.

Talán kapcsolatba hozható a magyar nyelvjárási dörgécs durbincs halnévvel, amely személynévként alkalmazva lehetett a helységnév előzménye. Az Alsó- előtag Felsődörgicse előtagjával van korrelációban. A korábbi települések ma településrészek.  

Egyházai még a települések végleges megkötődése előtt épültek mégpedig az alsó részben Boldogasszony, a felső részben Szent Péter tiszteletére. Mivel 1228-ban az alsó rész, 1231-ben a felső rész egyházát említik - mind a kettő a településeken kívül, magaslaton állt és kétségtelen, hogy megvoltak már a XII. században is - és a falvak csak megépülésük után települtek meg körülöttük. Ennek bizonyítéka, hogy a települések az egyházak védőszentjeiről: Boldogasszonyról és Szent Péterről - szabályszerűen, a helynév-adási szokásoknak megfelelően - nyerték nevüket.  

Dörgicse ősi településeinek kialakulása, a megtelepedés példaszerűen mutatja be, hogy ez a magyar államiság kialakulásához kapcsolódó jellegzetesség, s eltér a nemzetközileg ismert általános megtelepedési módoktól. Az általánosan ismert folyamat szerint ugyanis a korábban többé-kevésbé még nomád életmódot folytató embercsoport(ok) a számukra jobb életkeretet biztosító földrajzi hely(ek)re - kezdetben téli/nyári váltó-, majd végleges - letelepedést hajtottak végre (pl. Zagrosz-hegy, stb). Aztán ezt követően hozták létre települési (politikai-társadalmi-rituális) intézményrendszerüket. 

 Magyarországon, az Árpád-kori (európai, feudális)államiság kialakítása, módja és folyamata határozta meg a többé-kevésbé még huzamosan nomád állattartó népesség településenkénti megtelepedését (megtelepítését). Mindez a honfoglalás > országfelosztás (nemzetségek) > majd a Géza és István által megkezdett feudális államszervezési módszer szellemében zajlott le. A vármegyék (ispánságok) kialakítása és a hozzájuk rendelt feudális földterület-adományozás (ami annak népével együtt értendő) megalapozza a rend gazdasági és közigazgatási alapjait, a társadalom hierarchikus rendjét. Az ezzel párhuzamosan végrehajtott egyházszervezés (egyházi rendek betelepedése > keresztség felvétele > templomrendszer (hálózat) létrehozása) pedig kialakítja, majd megszilárdítja a feudális állam szilárd ideológiai alapját. Vagyis a honfoglaló nemzet feudális hierarchia-rendszerét a közigazgatás, de településrendszerét a templomok köré folyamatosan betelepülő (többé kevésbé még továbbra is nomád állattartó) köznép hozza létre. Tehát az általános megtelepedés gyakorlatának éppen a fordítottjaként, először a település (falu) intézményrendszere jön létre, s ebbe fokozatosan telepedik be a népesség.

Alsódörgicse:

Más néven Boldogasszonydergicse, a pápai tizedszedők jegyzékében 1420 körül még Füreddergicse-ként jelentkezik. De Nagyboldogasszony név mellett meg kellett lenni az 1312-ben Szentpéterdergicse nevéül feltűnő Feldergicse területmegkülönböztető megfelelőjeként az névformának, még ha emlékekben ezzel legkorábban csak a XVI. században találkozunk is. Mindenesetre, a XVIII. század végéig általánosan használt neve a Boldogasszonydergicse is, ezután az Alsódörgicse 1950-ig, amikor is Alsó- és Felsődörgicse Dörgicse néven történt egyesítésével az ősi név megszűnt.

A nagy terület legkorábbi birtokosai a XIII. század első felében: a tihanyi apátság, a veszprémi püspökség, Bogát-Radvány nemzetségbeli és más nemesek, valamint a fehérvári káptalan és a fehérvári őrkanonokság. Boldogasszonydörgicse ennek az utóbbinak birtoka volt, amelyet mind a közép-, mind az újkorban - a Vázsonyi Horváth család és Oláh Miklós érsek XVI. századi átmeneti birtoklásától eltekintve - folyamatosan birtokolt, egészen a II. József alatti szekularizációig. I. Ferenc Alsó- és Felsődörgicsét a piarista rendnek adományozta és ennek még 1935-ben is 908 kh birtoka volt itt.

A település szántóterülete köves, nehezen művelhető. Négy szőlőhegye van, (a legnagyobb már a középkorban is ismert: Becserhegy). A szőlők jó munkaalkalmat nyújtanak a lakosságnak, a legfontosabb létfenntartási forrás a bortermelés volt. Szabad a faizás a földesúr erdejében, ahol makkos legelő is van (pl. 1768-ban a makkos erdő 600 sertés legeltetésére volt elegendő).

A falu a fehérvári őrkanonokság birtokainak központja, itt székel az uradalmi személyzet, a provizor, az ispán és más officiálisok. Itt tartják az úriszéket is. A település hadak útjában feküdt, ezért a XVI-XVIII. században nagy pusztulások érték. 1548-ban felégette a török. 1553-ban, továbbá 1566, 1572, 1598 és 1613-ban is alávetett és adózik a töröknek. 1578-ban teljesen lakatlan. A Rákóczi-szabadságharc idején -1711-ben - pestisjárvány pusztít a faluban.

Lakossága magyar, 1674-ben és később is, evangélikus anyaegyház. Az alsódörgicsei evangélikus templom falán elhelyezett emléktábla Zsédenyi István lelkész 1674 és 1677 közötti gályarabságának és sikeres visszatérésének állít emléket.

Foto: Sebő Jutka

Ősi katolikus temploma a falun kívül romos állapotú. 1771-ben a protestánsoknak oratóriuma van. 1848-ban magyar nyelvű elemi iskola működik. A falu társadalma a XVIII-XIX. században nemesekből és nem nemesekből áll. Az előbbiek nagyobb része jobbágytelkeken lakik és árendát fizet. Ezekkel a nemesekkel az őrkanonokság 1775-ben külön szerződést köt.

A falu lakosságának intézményi ellátottságát az 1925. évi közigazgatási útmutató adatai alapján ismerjük. Volt a községnek 1 katolokus felekezeti iskolája, 1 tanítóval. Hangya fogyasztási szövetkezet, 4 iparos, 1 kocsma. 1935-ben a község határának 42,9%-a, a Kegyes Tanítórend tulajdonában volt. A megmaradó területből a község közbirtokossága 200 kh-t birtokolt.

1949-ben, az egyesítés előtt 394 főnyi lakosságának 85%-a élt a mezőgazdaságból. 1950-ben Alsódörgicsét és Felsődörgicsét Dörgicse néven egyesítették.

Foto: Sebő Jutka