Kisdörgicsei pusztatemplom...

Foto: Sebő Jutka

Ha valaki megnézi az itt látható térképet, akkor talál rajta egy javaslatot: itt érdemes megállni. Na mi ezt a tanácsot nem fogadtuk meg, uzsgyi, irány a templom. Eleinte nem volt gond, de amikor a fű magassága elérte az ablak közepét, kezdtem aggódni, hogy vontatmányként kerülünk innen ki. De semmi baj nem lett. ☺☺☺☺☺

Foto: Sebő Jutka

Még maradt hátra Dörgicse ismertetéséből a Wikipédián:

Felsődörgicse:

A veszprémi határtól a Balatonig terjedő Dergecse föld felső része Feldergicse néven 1312-ben tűnik fel okleveleinkben. Birtokosai a tihanyi apátság - róla nevezik 1572-ben Apáti Dergicsének – valamint helyi nemesek. Közösen birtokolják az erdőket és kaszálókat. A falu neve egészen a XVIII. század végéig leggyakrabban az egyházi védőszentjétől kapott Szentpéterdörgicse alakban fordul elő, „felső" jelzője csak a XVIII. századtól lesz általános, bár a két névforma vagylagos alakban még a század második felében is előfordult.

Az 1531. évi dikalajstromban birtokosai még ugyanazok. A nemesek már ekkor a falu külön részében laktak. Ebben az évben még nem nevezik külön néven, csak a következő években. Az apátságot illető részt 1542-ben Vázsonyi Horváth Péter birtokolja. A század végén már a fehérvári őrkanonokság birtokában találjuk és ott van II. József ismert intézkedéséig. 1804-ben a Kegyes Tanítórend birtokába kerül. 1627-ben egy kis része, 12 hold szántó az Esterházy család devecseri uradalmához tartozott. Határának minősége, szőlőhegye és megélhetési forrásai azonosak Alsódörgicséével. 

Lakott portája 1531 után folyamatosan fogy, 1542-ben még összeírják 2 népes telkét. 1572-ben olvasunk ismét lakottságáról, amikor népessége napszámban szolgál Fehérvárott. A század végén újra puszta, csak 1613-ban sorolják fel, mint a dörgicsei uradalom lakott faluját. A század közepén az egész uradalom panaszkodik a törökök, a zsoldosok és a „latrok" fosztogatásai miatt, valamint a tihanyi katonákra, akik elvitték igás állataikat, szekereiket, "s máig sem adták azokat vissza".

A nép a XVIII. sz. közepén arról panaszkodik, hogy súlyos feltételek mellett a környékbeli uraktól kényszerül legelőt és kaszálót bérelni, mert a saját határban levők terméketlenek. 1770-ben is 30 szekér szénát kaszáltak. Jelentékenyebb a sertés- és juhtenyésztés. (1711-ben 99 sertést és juhot írtak össze. 1770-ben pedig 117 db-ot).

A falu nemesi társadalma két részre oszlott, a kuriálistákra és a paraszti telken gazdálkodókra. A paraszti telken gazdálkodó nemesek a XVII. század közepén jelennek meg, számuk 1828-ra eléri a 15 családot, 58 férfi taggal. 1758-ban a 9 telkes jobbággyal szemben 16 a paraszti telken gazdálkodó nemes van. Úrbéres helyzetük azonos a parasztokéval. A társadalom jobbágyi részének megoszlását 1770-ből a megyei összeírásból ismert.

1773-ban magyar lakosú falu, főleg evangélikus hitű lakossággal. Alsódörgicse leányegyháza. A kevés számú katolikus népessége Csicsóhoz tartozik. Evangélikus tanítója van. A középkorban anyaegyház, papja szerepel a pápai tized-lajstromokban. 1550-ben plébánosa már nincs, temploma pedig az idők folyamán elpusztult, romjai azonban még láthatók. A Balaton-felvidék sorvadó faluinak a sorába tartozik. 1785-ben népessége 304 fő volt. 1949-ben Alsódörgicsével történt egyesítése előtt már csak 222 föt számlált. Népességének fejlődéséről - a hivatalos népszámlálások előtt - az 1819, az 1828 és az 1846. évi nem nemesi összeírásokból vannak adatok. A lakosság túlnyomórészt mezőgazdaságból élt. 1910-ben a mezőgazdasági cselédek és eltartottaik száma 98. Az iparban mindössze 4 keresőt írtak össze. A közlekedéstől távol eső községnek 1925-ben 1 iparosa, 1 szatócsüzlete, 1 kocsmája volt. Felekezeti népiskolája egytanítós. Felsődörgicse 1907-ig a szentantalfai körjegyzőséghez, ezt követően pedig Alsódörgicséhez tartozott. 

Szarkadörgicse:

A településnév első előfordulása 1529 és 1613-ig szerepel forrásokban, (később semmi nyomát nem találni) bizonyára a török elnéptelenítette és beolvadt az anyafalu, Kisdörgicse határába. A megkülönböztető "Szarka-" előtag a legnagyobb itteni nemes családra, a Szarka családra emlékeztet. Felsődörgicse nemesek által lakott részén keletkezett, mint a legnagyobb nemesi családnak, a Szarka családnak a faluja és nyerte a névadási szokásoknak megfelelően a birtokos családról a Szarkadörgicse nevet. Felsődörgicsének, illetve Kisfalunak az a része tartozott hozzá ahol a Szarka család nemesi faluja települt. Ennek megfelelően a dikális összeírásokban 1534, 1542, 1548, és 1549-ben a faluban csak Szarka nevűek vannak összeírva. A Szarka családbelieknek a saját udvarházuk mellett 1-2 jobbágyportájuk is volt, mellettük 1548-ban Csoron András, 1566-ban Oláh Miklós, majd 1613-ban a fehérvári őrkanonokság is birtokol benne jobbágyi telkeket.

A településrész 1548-ban felégetett és lakatlan. 1566-ban Boldogasszonydörgicsével együtt írták össze, 1578: 1 porta, 1 szegény, 1 lakatlan telek; 1613-ban a töröknek alávetett és ismét Boldogasszonydörgicsével van összeírva. 

Dörgicse:

Alsó- és Felsődörgicse egyesítéséből 1950-ben keletkezett a község mai elnevezése. (A csatolt községekből létrehozott új település 1950-1980 közti jellemzését Veszprém Megye Helytörténeti Lexikonából ismerjük.

A községgé alakításkor Dörgicsének 617 lakosa volt. A többi Balaton-felvidéki községhez hasonlóan Dörgicse népessége is fogy, 2017. január 1-én a lakónépesség száma 248 fő volt. Mintegy 60 fő jár el dolgozni Balatonakaliba és Balatonfüredre. 1970-ben a lakosság 70,2%-a mezőgazdaságból élt. A dörgicsei borok, így a rizling, muskotály, zöldszilváni igen híresek. 1960-ban alakult a dörgicsei Új Élet és Hóvirág Termelőszövetkezet továbbá a kisdörgicsei Munkára Kész és a Balatonakali Balatongyöngye Mgtsz. egyesüléséből.

A községnek újabban a Balatonhoz közelebb eső része, tehát a régi Alsódörgicse fejlődik jobban. Itt új házak, üdülők, borospincék épülnek. Pincéi között néhány műemlék jellegű. A dörgicsei házak építőanyaga kő. A házak előtt kiskertek nincsenek.