A cégér vagy más néven céhjelvény a középkorban elterjedt
reklám- és tájékoztató eszköz: üzlet vagy műhely elé jól láthatóan
kiakasztott tárgy, vagy jelképes ábrázolás, amely jelezte a kereskedelmi
vagy ipari tevékenységet.
Például borbélyműhely előtt réztányér, szabóműhely előtt olló, tehát
az általában használt eszközök vagy kompozíciója, esetleg a gyártott
termék. Éttermek és kocsmák előtt a névadó tárgy (zöld hordó, arany
szarvas stb.) lehetett kinn, mely lehetővé tette, hogy az írástudatlanok
is messziről megláthassák a keresett üzletet, vagy iparost. A színes
reklámfeliratok elterjedésével használata ma már inkább csak dekorációs
jellegű.
A 19. század közepéig a magyarországi városok és mezővárosok utcáinak
jellegzetes tartozékai voltak a cégérek. Címerszerű jelképek voltak,
azaz egyszerű módon, a mesterségre vagy a szolgáltatásra jellemző módon
jelenítették meg az adott foglalkozást. A lakatost például hatalmas
kulcs jelenítette meg, a péket perec, a borbélyt cintányér, a bádogos
műhelyét kanna, a kocsmát szőlőfürt, stb. Az üzletek és fogadók frappáns
neveket viseltek, melyekre szintén a címerek hathattak. Ilyen volt pl.
Pest-Budán a Fekete elefánt, a Hollandi hajó, a Vaddisznó stb.,
melyeknek nevét a cégéren is megjelenítették. Az olyan utcanevek, mint a
Fehérhajó, az Aranykéz, a Kígyó vagy a Kékgolyó még ma is egy-egy
korábbi ottani jellegzetes cégér emlékét őrzi.
A Kiscelli Múzeum
gazdag cégérgyűjteménnyel rendelkezik, köztük különféle nagyméretű
festményekkel, amelyek a boltajtót díszítették vagy az ablakra voltak
festve. Egyes neves művészek, is szívesen festettek cégéreket. Így pl. Barabás Miklós
1838-ban festette a legsikerültebb cégérét Nagy József „Zöld fához”
címzett posztókereskedése számára. A legkeresettebb pest-budai
cégérkészítő Warschág Jakab volt.
Úgy tűnik Győrben megmaradtak a hagyományok. Amikor ott éltem nem nagyon foglalkoztam ezzel, kicsi gyerek voltam, de most visszatérve sok érdekességet meg lehet figyelni. Most is lehet egy ügyes szakember, akit előszeretettel kérnek fel cégérek készítésére, a felfüggesztésekre, és a keretekre figyelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése