Balatonudvari műemlék temetője a község egyik látványossága. A temetőt az 1770-80-as években nyitották meg a református és római katolikus
hívek számára. A legtöbb sír az 1800-1850 közötti évekből származik. Az
1840-es évektől a temető külön részeibe temetkeztek a reformátusok, izraeliták és a katolikusok. A leggyakoribb családnevek a Kozma és a Kerkápoly. Egyébként az országban még Balatonfüreden akadnak egy ilyen sírok, de elenyésző számban a balatonudvari mellett.
A műemlék temető sírköveit az 1980-as években restaurálta az Országos Műemléki Felügyelőség,
de sajnos nem sikeresen. Időközben a sírkövekből 3-4 darabot ismeretlen
tettesek eltulajdonítottak, ami a temető külsejét károsan
megváltoztatta.
A temetőről azt híresztelték, hogy nem tudni, felszentelték-e. A
kiegyezés után a katolikusok száma évről évre növekedett. Ez késztette a
felekezeteket a temetők elkülönítésére, ami 1887-ben meg is történt,
kerítés nélkül. A katolikus egyház temetője közepébe vörös kőből
keresztet állíttatott, amit a temetőrésszel együtt Fleischmann Jenő
aszófői plébános szentelt fel. A szív alakú sírköves védett műemléki
temető az ország négy védett temetőinek egyike.
Ki készíthette a sírokat?
Három monda ismeretes: Eötvös Károly így írt erről “Balatoni utazás - A balatoni út vége - A két temető” című írásában:
“Volt Balatonudvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember,
találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírköveket
szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban
nyugvó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember
szíve. Arra jöjjön rá az írás. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is.
…Maga faragta a sírköveket. Fölment a hegyek alá, alkalmas kőlapokat
keresni. Talált is a dörgicsei határ közelében. Azután kifaragta szív
alakúra. Azután rávéste a halott nevét s születésének és halálának évét.
Nem is kért érte pénzt. Megelégedett szívből jövő köszönjük szóval s
egy-egy csutora borral. De azért munkáját mégis megfizették.”
A másik monda Dúl János 'udvari halászbokor gazdájának szép leányáról,
Halász Veronikáról szóló történet. A Dúl családhoz, Veronikához
kapcsolódik a kőfaragó legény, aki szerelmes lesz Veronikába. A leány
úgy határoz, hogy a legénnyel megy a hegyekbe. Búcsúzik a Balatontól. A
tóra törő vihar a bátor leány halálát okozza. Sírja fölé készíti a
kőfaragó legény szeretete jeléül a szív alakú sírkövet.
 |
| Foto: Sebő Jutka |
A harmadik szóbeszéd így szól: ” Az udvari halászgazdának volt egy igen szép lánya, aki sokszor elkísérte édesapját a Balatonra halászni. A bátor leány egyszer egyedül is beevezett a vízre. A Bakony felől hirtelen jött meg a vihar és a leány nem tudott kievezni a partra a zivatar elől. A vihar felborította a csónakját és a leány Balatonba fulladt. A falu népe sajnálta a leányt, de a szeretője, egy kőműves legény különösen. A legény elhatározta, hogy szív alakú sírkövet készít kedvese sírjára.Az udvariaknak nagyon megtetszett a szív alakú sírkő és halottjaik számára ők is készítettek hasonlót. Amíg a kőműves élt, sok ilyen sírkövet faragott, amivel “benépesítette az udvari temetőt.”
Viszont sokak szerint csak a kőfaragásban és helyesírásban
járatlan helyi kőfaragók készíthették őket, mivel néhány síron
helyesírási hibák is olvashatók.
És természetesen itt is volt egy geoláda, melyről itt olvashatsz bővebben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése