Váci vizit....(2)

Wikipédia:

Foto: Sebő Jutka

Kedvező adottságai miatt a terület évezredek óta lakott. A honfoglalás korában is település volt a mai Vác helyén. A Váccal kapcsolatos első írásos említés 1074-ből származik, mikor az alsó-szászországi Yburg város évkönyve Watzenburg néven szól a városról. 1075-ből való a Garamszentbenedeki apátság alapítólevele, ebben Wac civitas néven szerepel a város. 

Foto: Sebő Jutka

 A Váci püspökség alapjait I. István király rakta le, a püspökséget mégis I. Géza alapításának tekintik. Ettől kezdve az egyház végig jelentős szerepet játszott a város életében. A mindenkori püspök volt a város földesura, a jelenlévő főpapi udvartartás révén a város építészetileg és kulturális szerepét tekintve a kezdetektől fontosnak számított. 

A középkorban a vízpart mellett egy kiemelkedő részen megépült a váci vár. Szükség is volt rá, hiszen a város a történelmi Magyarország középpontjában volt, így a fontos hadi események gyakran érintették. Így történt ez az 1241-es tatárjárás idején is, mikor a mongolok az ott biztonságot kereső lakossággal együtt felégették a vártemplomot és a püspöki udvartartás épületeit. A tatárok távozása után IV. Béla a délnémet vidékről hívott telepeseket az elnéptelenedett romok közé, akik az addigi központtól északabbra telepedtek le, a város mai főtere köré és itt építették fel saját hagyományaik szerint a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplomot, intézményeiket, lakóházaikat.

Foto: Sebő Jutka

A 14–15. században a nagy hírű humanista püspök, Báthory Miklós hozott békét a városnak: szobrászokat, festőket, építészeket hívott Vácra. A békés virágzásnak a törökdúlás vetett véget: a várost többször megostromolta mindkét fél, de végül török kézre jutott, bár 1595 és 1620 között keresztény kézen volt Vác, csak 1686-ban szabadult fel végleg. Az oszmán kézen lévő vár katonasága többségében bosnyák, a város lakossága végig magyar többségű és református vallású volt. A magyar lakosság túlélésében jelentős szerepet játszott Budai Bornemissza Bolgár Pál ügyvéd, a távol élő püspökök ügyvédje, veje felsővattai Wattay I. Pál a vármegye helyettes alispánja és unokája a felszabadításkor váci járás szolgabírája, majd a vármegye kuruc alispánja felsővattai Wattay János. 

Az újjáépítést a Rákóczi-szabadságharc alatt a labanc-rác pusztítások és az 1731-es tűzvész is hátráltatta, így a mai barokk város csak a 18. század második felére alakulhatott ki. Az erőszakos ellenreformáció térhódításának hatására a 18. században a püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását, ami a református lakosság kitelepítéséhez vezetett: a református telepesek a ma már a város részét képező Kisvác néven alapítottak jobbágytelepet. A püspökök helyükre római katolikus német lakosságot, szláv papságot telepítettek.

 

Mindeközben a város élénk fejlődésnek indult: a 18. század második felének meghatározó püspökei (Migazzi Kristóf Antal és Althann Mihály) folyamatosan fejlesztették a várost. A '40-es évek elején pusztító pestisjárvány megállítására emelték a Szent Rókus Kápolnát, 1745-re befejeződtek a Piarista templom építési munkálatai, 1755-re pedig megépült a Domonkos rend temploma is, melyet – használóinak fehér öltözéke után – a nép Fehérek templomának nevezett el. 1764-ben Mária Terézia személyesen látogatott Vácra, akinek tiszteletére Vácott megépítették az ország máig egyetlen diadalívét. Az uralkodónő azonban gyanakodva fogadta az ajándékot, így látogatásakor nem mert áthajtani a Kőkapu alatt, kocsisával kikerültette. 1766-ra megépült a Vác kincsestárának is nevezett Ferences templom, 1772-re pedig befejeződött a mai püspöki palota építése is, Migazzi Kristóf nevét pedig bárki megtalálhatja a Váci székesegyház szentélyét kutatva. 

 

A 19. században iparosodásnak indult a város, a céheket manufaktúrák,majd gyárak váltották fel. 1846-ban megnyílt a Vácot Pesttel összekötő első magyar vasútvonal, amiért azonban a váci kereskedők korántsem lelkesedtek annyira, mint mondjuk Petőfi, hisz a gyors összeköttetés a nagyvárossal a helyi kereskedelem visszaszorulását hozta.

Az 1848–49-es szabadságharc két nagy csatája zajlott Vácon, melyeknek a város déli kapujánál, a Hétkápolna közelében állítottak emléket. A kiegyezést követően a századfordulóra megindult a polgárosodás, sportklubok, önképző körök és virágzó helyi sajtó jellemezte a várost.