Barangolás három geoláda körül...

 2. Budakeszi: mamutfenyők.

...kicsit közelebbről...

...távolról...

Érdemes elolvasni, mit ír í Wikipédia a mamutfenyőről:

 

A mamutfenyőformák (Sequoioideae) a ciprusfélék (Cupressaceae) családjának egy alcsaládja. Három ma élő nemzetség tartozik ide, mindegyik egy-egy ma is élő fajjal; a nemzetségekben fosszilis fajok is vannak.

Az amerikai fajták az angol „redwood” nevet – amit olykor tévesen vörösfenyőnek fordítanak – vöröses színű, rostosan foszló kérgükről kapták. 

Gigantikus méreteik dacára az amerikai mamutfenyőkre csak a 18. század második felében figyelt fel egy Kaliforniába utazó szerzetes; beszámolója 1769-ben jelent meg,^[1] és jóformán ismeretlen maradt. Juan Crespi ő 1796-ban látta meg e hatalmas fákat — az ő beszámolóját már a szélesebb közönség is megismerte. E tengerparti mamutfenyő tudományos leírására 1824-ig (az óriás mamutfenyőére 1833-ig) kellett várni, ekkor az első indián ábécét kifejlesztő cseroki Sequoyah-ról (Se-Quo-Yah, 1770–1843) a Sequoia nevet kapta.

Ezután még több mint egy évszázadig azt hitték, hogy a mamutfenyőformák' kizárólag Észak-Amerikában, a pacifikus–észak-amerikai flóraterületen) fordulnak elő; a kínai mamutfenyőt csak 1941-ben fedezték fel. 

 

...Jutka, és a mamutfenyő...

 

Kérgük még törzsük átmérőjéhez viszonyítva is igen vastag; az idősebb amerikai fáké fél méternél is vastagabb. Ebben a kéregben nincsenek gyantajáratok, viszont sok benne a csersav (tannin), így se a férgek, se az avartüzek nem károsítják.^[2] Általában a közvetlen villámcsapást is túlélik: szép példája ennek a nagycenki Széchenyi-kastély kertjében álló, villám sújtotta óriás mamutfenyő. A kéreg sérülései viszonylag gyorsan gyógyulnak.

Hasonlóan védettek a tűztől tobozaik: olyannyira, hogy magjai csak erdőtűz (vagy más, hasonló hő) hatására válnak csíraképessé.