Ócsa...

 Röviden Ócsáról, a Wikipédia szerint:

Ócsa város Pest megyében, a Gyáli járásban, a budapesti agglomerációban, a fővárostól déli irányban 30 kilométerre.

Közigazgatási területéhez tartozik: Felsőbabád, Alsópakony, Czirják tanya, az Öregszőlők, Székes, Újerdő. 

A szomszédos települések: észak felől Felsőpakony, északkelet felől Üllő, kelet felől Csévharaszt, délkelet felől Inárcs, dél felől Dabas, délnyugat felől Bugyi, nyugat felől Alsónémedi, északnyugat felől pedig Gyál. 

Ócsa közigazgatási területén az országos fő közlekedési útvonalak közül az M5-ös autópálya és az 5-ös főút is keresztülhúzódik, így mindkettőn könnyen megközelíthető. A sztrádáról a 30-as kilométerénél lévő Ócsa–Üllő-csomópontnál kell letérni, ahonnan a 4603-as út vezet be a település központjába. Az 5-ös útról Budapest felől a legegyszerűbb már a város határában letérni, onnan a 4604-es út vezet be Ócsára. Alsónémedi irányából a 46 104-es, Dabas felől az 52 104-es úton érhető el a település központja az 5-ös útról. Érinti még Ócsát a 4601-es és a 4617-es út, a Bugyiba vezető 52 103-as és a 46 107-es számú mellékutak is. 

Ócsát az Árpád-kor óta folyamatosan lakják. Nevét 1235-ben említette először oklevél Alza néven. A premontrei szerzetesrend Szűz Mária tiszteletére emelt monostora a váradelőhegyi prépostság filiájaként jött létre, amely már 1235-ben is állt. A monostor helyén ma álló bazilika a román stílusú magyar építészet egyik legfontosabb emléke.  

1307 szeptember 29-én Károly Róbert király oklevelet is adott ki itt.

Lakossága 1600 körül református [1] hitre tért és birtokba vették a premontrei templomot. A reformátusok Mária Terézia királynőtől engedélyt kaptak a templom restaurálására, azonban az építés során a volt premontrei templom sok középkori részlete elpusztult.^[3] A hagyományos református paraszti réteg az Alszegen élt, és sokáig jóval módosabbak voltak, mint a 18. században épült katolikus templom környékére később települt katolikusok. A katolikusok száma később, a csűrkerti parcellák kiosztásával, a földesúri majorságok létrejöttével, a babádi és alsópakonyi puszták benépesülésével gyorsan növekedett. Miután evangélikus és baptista gyülekezetek is megtelepedtek, a 20. század közepére a katolikusok és a protestánsok aránya ismét kiegyenlítődött.

Ócsa 1856 körül járási székhely lett.

Az 1950-es évektől az ócsaiak jelentős része a fővárosba ingázó ipari munkás lett, a vasúton túl kiparcellázott területekre pedig ismét sokan települtek be.

Ócsai református templom
 

Az egykori ócsai premontrei kolostor . 13. századi román stílusú, három hajós, kereszthajós bazilika, amely a premontrei rend számára épült, a román kor legértékesebb fennmaradt magyarországi alkotása.

1560 óta az ócsai református egyházközség temploma

Felújítását a 20. század elején, 1922-1924-ben Foerk Ernő budapesti építész tervei alapján végezték. Az Árpád-korban Ócsa térsége királyi birtok volt, ezért feltételezhető, hogy az ócsai premontrei apátságot az egyik Árpád-házi király alapíthatta. Erre utalhat a templom belsején látható freskók egy része is. 

 

Egy 1234-ben készült, az egyházak ellenőrzését tartalmazó jegyzőkönyv említi először. A 12-13. század fordulóján a helyén egy kis falu állt, amelynek lakóit odébb költöztették, amikor megindult az építkezés.

A háromhajós, keresztházas bazilikális elrendezésű templomot Szűz Mária tiszteletére szentelték. Nyugati homlokzatát monumentális toronypár uralja. A templomba a bejárás az északi ill. a déli mellékhajóba nyíló kapuk biztosítják. Az északi kapun (a kolostor felől) a szerzetesek, a déli kapun pedig a világi hívők mehettek be (a templom plébániai feladatot is ellátott). A kutatás során kiderült, hogy nyugat felé eredetileg egy boltszakasszal hosszabbnak tervezték a két mellékhajót, azonban ennek építése elmaradt, s így került ma helyére a két torony.

 

Bár eredetileg boltozott templomot akartak építeni, végül mégis síkfödémre váltottak. 1900-ban tárták föl a főszentély felületét borító, a 13. század utolsó harmadában festett összefüggő falkép-sort. A kolostorépület egyemeletes, egyszárnyú lehetett, a templomtól északra, teljesen elkülönülten épült föl. A földszinten volt a káptalanterem, a refektórium, az emeleten a hálóterem (dormitórium). A kolostorszárnyat keskeny kőfal kapcsolta össze a templommal. Valószínű, hogy a kerengő fából készülhetett, s ez nyomtalanul elpusztult. 

 

 A 16. század közepén részben a török veszély, részben a reformáció előretörése miatt hagyhatták el a kolostort a szerzetesek. A templomot, mely a török időkben egy ideig mecsetként is funkcionált, 1560 óta használják a reformátusok. Az épület állaga közben egyre romlott: 1675-ben a templomhajók már fedetlenül álltak. 1702-ben még tovább romlott a helyzet. A katolikusok megpróbálták visszaszerezni a templomot, sikertelenül. A reformátusok Mária Terézia királynőtől végtére engedélyt kaptak a templom rendbe hozására, ennek során új karzat és szószék is került a templomba. 

 1872-ben villámcsapás, 1884-ben tűzvész pusztította a templomot. 1897-ben megkezdődött a műemléki helyreállítás. 1922-1924 között átalakításokra került sor (egy emelettel megmagasították például a tornyokat). 1986-1992 között került sor a templom régészeti kutatására, amit követett az épület teljes fölújítása. Ennek során részben visszaállították a 17. századi kerítőfalat is. 

 

A lakosság a 17. század elején református hitre tért. A templom 1560-tól az Ócsai Református Egyházközség tulajdonában és használatában van. Miután 1664-ben tatár csapatok gyújtották fel a tetőszerkezetet, az épületnek több évtizeden keresztül csak mintegy hatodrésze volt befedve.

Az egyház legnevesebb patrónusa gróf Teleki József (1738-1796) volt, aki az 1770-es évek elején birtokot vásárolt Ócsán. A gróf, hogy a templom további pusztulását megállítsa, 1774 és 1777 között restauráltatta az épületet. 1777. május 4-én szentelték fel az elkészült templomot.

Új orgona épült 1865-ben Komornyik József nagyváradi mester tervei szerint. 1872-ben a templomot villámcsapás érte, ami megrongálta az orgonát. 1884-ben tűzvész pusztította a tetőzetet, 1890-ben a mennyezet a templom belsőterébe szakadt. 1896 és 1900 között újabb helyreállításra került sor. A főszentélyben értékes freskókra találtak rá 1902-ben, egy meszelés alkalmával. A főszentély falán az apostolok láthatók hármasával, oszlopos keretben. Tovább jobbra és balra az ívekre Szent Miklós és Szt. György alakja került. Baloldalon Szent László életéből vett jelenetek, míg a vele szemben az utolsó ítélet töredékes maradványai láthatók. 1922 és 1924 közötti időszakban a két toronyra egy-egy emeletet építettek.

1986-tól 1994-ig a templom zárva volt. Ezalatt folyt a régészeti feltárás, az alapos és szakszerű restaurálás és renoválás. Az épület új tetőszerkezetet kapott, helyreállították eredeti térkapcsolatait, kijavították összes faragott kődíszeit, a szentély freskóit és padozatát. Rendezték a templom környezetét, megépítették az épületet körülölelő várfalat és kialakították a belső parkot is.

1994. október 29-én az Országos Műemlékvédelmi Hivatal átadta a Református Gyülekezetnek a megújult templomot.