A Magyar Zene Háza és környéke...(7)

Tovább sétálva, a következő mellszobor köszönt ránk, melyről a Wikipédia az alábbiakat írja:

Mitterpacher Lajos (eredetileg Mitterbacher), mitternburgi (Bellye, 1734. augusztus 25. – Pest, 1814. május 24.), római katolikus pap, jezsuita szerzetes, egyetemi tanár, az agrártudományok hazai úttörője. 

1734. augusztus 25-én született a ma Horvátországhoz tartozó Bellyén, német eredetű nemesi családban.

A pécsi gimnázium^[3] elvégzése után 1749. október 14-én, Trencsénben lépett be a jezsuita rendbe. 1755-ben a soproni gimnáziumban latint oktatott, majd két évig a bécsi egyetemen felsőbb matematikát hallgatott. 1758-tól a győri gimnáziumban retorikát tanított. 1759-ben ismét Bécsbe küldte a rend, ahol a Pázmány-intézetben, 4 év alatt elvégzett teológiai tanulmányai után doktorátust szerzett és az intézet kormányzója lett. 1761-ben szentelték pappá. (Utolsó fogadalmát 1768-ban tette Bécsben.)

Testvére volt Mitterpacher József egyetemi tanár és feltételezhetően Mitterpacher Dániel Antal államigazgatási hivatalt is viselő egyházi személy, püspök. 

1762 folyamán Batthyány Lajos herceg mellett volt nevelő. 1762-ben a bécsi Theresianumba nevezték ki hitoktatónak, emellett még filozófiát, latin nyelvet és később mezőgazdaságtant is oktatott. Ekkor jegyezte el magát életre szólóan az agrártudománnyal. 

A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után pécsi címzetes monostori apáti rangot nyert. 1774-ben a Nagyszombati Egyetemen megszerezte a bölcsészeti doktorátust is. Később, mikor az egyetemet Nagyszombatról Budára, majd innen Pestre helyezték át, őt bízták meg az agrártudományok és mellette a természetrajz és technológia oktatásával. Ő lett az első, 1785 őszéig létező agrártudományi tanszék, az Oeconomica ruralis vezetője és az agrártudományi oktatás első professzora. A Helytartótanács rendelete szerint megszűnt tanszék tárgyait az általános természetrajz és a technológiai oktatás keretébe kellett beilleszteni, s ennek előadásait egészen 1814-ig főként Mitterpacher Lajos tartotta. A tanszéket végül az 1805. évi II. Ratio educationis állította vissza. Ugyancsak előadott a mezőgazdasági tárgyakból az 1784/85-ben, a bölcsészeti kar keretében felállított Mérnöki Intézetben (Institutum Geometrico-Practicum), ugyanis a mérnökhallgatók utolsó évfolyamukon agrártudományt is tanultak. 1790–1791 folyamán a bölcseleti kar dékánja, 1800-1801-ben az egyetem rektora volt. 

Tagja volt a bolognai tudományos akadémiának, és az Alsó-Ausztriai Mezőgazdasági Társaságnak, a pesti egyetemen pedig szenior rangot kapott a bölcsészeti kartól.

Sokoldalú irodalmi munkásságot fejtett ki. Művei több nyelven is megjelentek, több műve azonban csak kéziratban található a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Tankönyveiben az elavult ugaros gazdálkodás ellen és a terményváltó gazdálkodás bevezetése mellett foglalt állást. A mezőgazdaságtan egész rendszerét az Elementa rei rusticae című háromkötetes nagy munkájában fejtette ki. A talajművelés részletes ismertetése mellett a növénymorfológia, a növénytermesztés, a szőlészet és kertészet mellett az állattenyésztés sőt a gyógyászat is helyet kapott benne, pótlólag kidolgozott 3. kötetében pedig az ipari növények termesztésével és azok feldolgozásával foglalkozik. A mű valójában egyetemi előadásainak részletes leírása volt. Az 1799-ben megjelent Compendium historiae naturalis című könyve az első hazai kiadású egyetemi természetrajzi tankönyv. A mű végén egy ásványtani rész is helyet kapott. Latin, magyar és német tárgymutatót is tartalmaz.

Tanítványai között volt Nagyváthy János is, aki elismeréssel emlékezett meg munkásságáról. 

Tessedik Sámuel, szlovákul: Samuel Tešedík (ejtsd: számuel tyesegyík), németül Samuel Teschedik (Alberti, 1742. április 20. – Szarvas, 1820. december 27.) evangélikus lelkész, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró.

Mind elméleti, mind gyakorlati pedagógiai munkássága a felvilágosodás pedagógiai eszméinek hazai meghonosítását szolgálta. 

 

Apja id. Tessedik Sámuel Albertin, a szlovák telepesek evangélikus papja, anyja a német származású Lang Erzsébet. Hétéves korában atyja meghalt és ő anyjával Pozsonyba költözött, ahol a gimnáziumot elvégezve, hét évig nemes ifjaknál nevelő volt. Hogy a magyar nyelvben és a magasabb tudományokban kiképezze magát, a debreceni főiskolára ment és egy évig élvezte a kollégium előnyeit is.

Pozsonyba visszatérve gyalog tette meg az utat. 1763-ban beiratkozott a németországi Erlangen egyetemére, ahol két évet töltött, s teológiai, filozófiai, mezőgazdasági tanulmányokat folytatott. Megismerkedett a német filantropisták pedagógiai törekvéseivel. Látogatta a jénai, lipcsei, hallei és berlini egyetemet. Halléban a nagyhírű árvaházat, Jéna és Potsdam környékén a csatornarendszereket, vízszabályozó gátakat, öntözéses kísérleteket, lecsapolási munkálatokat, a homokra telepített erdős ligeteket, a homokmegkötést, a mezőgazdasági ipart, továbbá a közoktatás fejlett intézményeit és az oktatás tartalmi vonatkozásait tanulmányozta. Innen visszatért Pozsonyba, ahonnan nemesi udvari, majd az egyházközségi lelkészi hivatást töltötte be. 

  Első papi állomása Surány volt Nógrád megyében, Sréter György kastélyában, ahol udvari lelkészként működött. Második állomása 1767-től Szarvas, ahol nemcsak az egyházközségi lelkészi hivatalt töltötte be, hanem az evangélikus iskolában is nagy buzgalommal tanított, s ő lett a békés megyei evangélikus iskolák felügyelője. Természetesen ekkor még nem elemi népiskolára kell gondolnunk, hanem arra, hogy a telekkel, földbirtokkal rendelkező parasztok gyermekei járhattak az egyházi iskolába, ahol Tessedik az írás, olvasás, számolás, hittan mellett a faültetést és -ápolást, valamint a selyemhernyó-tenyésztést is megtanította a növendékeknek úgy elméletben, mind gyakorlatban, sőt az állattenyésztésből, szőlészetből, kertgazdaságból is megkapták az alapismereteket. Elemi egészségtant is tanultak, megismerve az egészség megőrzésének titkait és a betegségek gyógyításának módjait, sőt a kereskedelmi számtan, földmérés, elemi építészet, mértani rajz, meteorológia és a közgazdaság körébe tartozó alapvető tudnivalók oktatása sem maradt el.

A szarvasi iskola működtetése nem volt zökkenőmentes, az első négy tanévben csak maga a lelkész és a felesége tanított. Tessedik saját költségén bővítette az iskolaépületet 1791-ben barokk stílusban. A terveket Kimnach Lajos építész készítette. Egyre több lett a tanuló, s az 1770-es évektől több jó felkészültségű tanár került az iskolába, mely azonban 1795–99 közt forráshiány miatt zárva volt. 1799 nyarán egy királyi határozat nyilvánossági jogot biztosított az iskolának, melynek révén végre némi állami támogatáshoz jutottak, s ismét megnyílhattak az iskola kapui. Többletfeladatot is kaptak: kétéves tanítóképzést kellett indítaniok. 1806-ig mintegy 60 tanítót képeztek itt, de 1806-ban újra bezárt az iskola, megint forráshiány miatt, mert a megnövekedett feladatok ellátásához nem volt elegendő a csekély állami támogatás.

Szerencsére nemcsak a tanítás révén valósította meg Tessedik a gyermekek alap- és gazdasági képzését, hanem írásaiban, német nyelven is folyamatosan rögzítette elgondolásait, módszerereit, így Európa-szerte ismertté vált az ő gazdasági mintaiskolája, az ott alkalmazott módszerekkel együtt (pl. gyakorlókert). Iskolájában szlovákul és magyarul tanított; a magyarországi evangélikusok elsősorban a török hódoltság után betelepült szlovákokból kerültek ki Békés megyében. A soknemzetiségű monarchiában több nyelven is beszéltek a tanítók, a lelkészek és a mesteremberek, köztük Tessedik is, aki a szlovák és magyar mellett németül is tudott. 1767-ben szarvasi kertjében kezdte meg fásítási kísérleteit. Hamar kiderült, hogy a kert egy része szikes talajú, melyen a fásítás és általában a növénytermesztés sok nehézséggel jár. Ekkor – jénai tanulmányai alapján – hozzáfogott a szikes talaj vizsgálatához és kísérletezni kezdett annak megjavítása és hasznosítása céljából, különféle fafajok ültetésével is próbálkozva. A kicsiny papi kert hamarosan szűknek bizonyult a tudományos kísérletekhez, ezért a földesúrtól 1780-ban előbb egy kisebb területű, majd 1791-ben 39 hold addig még nem művelt szikes földet kért és kapott a gyakorlati gazdasági kert és az erdősítési kísérletek céljára. Tessedik kidolgozta a szikesek megjavításának módszerét, Szarvas lakóival pedig megismertette a kor legkorszerűbb földművelési technikáit. Sokat tett az akác meghonosításáért, a futóhomok megkötéséért az Alföldön.