Barangolás a Tisza-tónál...(3)

 Poroszló...(3)

Még mindig Wikipédia:

Az 1848-49-es szabadságharc idején Poroszló, mint tiszai átkelőhely, ismét fontos események színhelye lett. A forradalom győzelme után 127 poroszlói állt nemzetőrnek, közülük 86 a horvát veszély idején már honvédnek jelentkezett. 1849. február 6-án Asbóth Lajos alezredes itt vert vissza egy 300 főnyi osztrák lovascsapatot. A kápolnai csata alatt, február 27-én Kossuth Poroszlón tartózkodott, és a helyi hagyomány szerint a katolikus templom előtt tapasztotta a földre a fülét, hogy hallja a csatazajt. A vereség után a sereg vezetőivel (akik közül többen később Aradon vértanúk lettek) is itt találkozott. Március 2-án Görgey harc nélkül kiürítette Poroszlót, de Windisch-Grätz herceg elővédje csak 4 nap múlva mert bevonulni, hogy pár hét után ismét visszavonuljanak a tavaszi hadjáratra induló magyarok elől. Az orosz beavatkozás után, 1849. július 25-én Korponay János honvéd ezredes foglalt védelmi állást Poroszlónál 2500 katonájával, Gorcsakov tábornok 12 000 főnyi seregével szemben. Az oroszok elfoglalták a töltést, de a hidat Korponay felgyújtatta, így az ellenség csak erős tüzérségi előkészítés után, másnap tudott átkelni a folyón. 

 

Az önkényuralom ínséges éveket hozott. 1863-ban a 4168 lakosból 2168-nak nem volt munkája. A Tisza-szabályozás keretei között 1864-65-ben három kanyart vágtak át, ami 16,8 km-rel rövidítette le a folyó itteni szakaszát, de a folyási sebesség növekedése és a szabályozás hiányosságai miatt az 1870-80-as éveket rekordárvizek jellemezték. Megnyugvást csak 1889-1900 között megépült védőgátak hoztak. Az 1867-es kiegyezés után (az immár csak nagyközség) Poroszló lassan fejlődésnek indult. 1877-ben nyílt meg a Klein Jakab-féle gőzmalom és gőzfűrészgyár, amely két évtized múltán kefe-, meszelő-, talicska- és téglagyárrá bővült. Fejlődtek a nagybirtokok is. A tehetősebbek helyben, vagy a szomszédos Tiszafüred határában vásároltak földet. Az 1880-as évektől szokássá vált több szegény család összefogása a földvételre. 1892–1908 között létrejött a Hordódi Közbirtokosság, így a tiszafüredi Hordód nevű határrész végképp Poroszlóhoz került. 1891-ben Feketeházy János tervei alapján végre elkészült a poroszlói Tisza-híd,^[4] így megindult a vasúti és közúti forgalom Füzesabony és Debrecen között. 1906-ban új középüzem, a Bán Sándor-féle úgynevezett kődiógombgyár létesült, ahol 50 munkás dolgozott, közöttük 30 nő. 1907-08-ban létrejött a Hangya Szövetkezet. 

Az 1919-es Tanácsköztársaság eseményei Poroszlót sem hagyták érintetlenül: május 1-jén Lukács György filozófus (akkor a Vörös Hadsereg 5. hadosztályának komisszárja) parancsára Sárói Szabó Tibor zászlóaljparancsnok Saskői Miklós század­parancsnok kijelölése alapján a Tisza-parti vasúti töltés mellett megtize­deltette a túlerővel szemben Tiszafüredről visszavonulókat.^[6] Később a Poroszlón is vöröskatonákat toborzó debreceni Nagy József parancsára Rábolypusztán agyonlőtték a káptalan javait védelmező Komáromy István intézőt. Váry Albert rajta kívül hat áldozat nevét sorolja föl (Csupor Lajos, Malik Ferenc, Fenyő Nándor, Sück Emil, Tóth Lajos, Varga Károly), de a későbbiekben a vérengzés kapcsán már 7-9 főről van szó. A Tisza-híd környéke nagy csata színhelye volt: július 22-24-én a „tiszai offenzíva” során a folyón átkelő, tüzérség és lőszer nélküli 80. nemzetközi dandárt megállították, majd visszaverték a háromszoros túlerőben lévő, a poroszlói nagybirtokosok által is segített románok. Több mint 1000 internacionalista esett el, és a híd egy részét is felrobbantották.

^{A 19–20. század fordulójától kezdődő időszakot a népesség számának stagnálása jellemzi. A település belterülete az 1920-as évekig nem bővült tovább. Csak a Nagyatádi Szabó István-féle 1920-as földreform házhelyosztása következtében kezdett terjeszkedni a falu szalagtelkes, fésűs beépítésű utcákkal, a lakosság száma pedig 5300 főre emelkedett. 1927-ben készült el az Eger-patak hídja, amely a maga 284 méterével akkoriban az ország leghosszabb közúti hídja volt. A „Poroszlói Csapói Erdőbirtokosság” egyik jegyzőkönyve alapján 1936-ban 4 nagybirtok, 9 középbirtok és 979 kisbirtok volt. Az 5187 főnyi lakosságból majd 4000 földműves, több mint 500 volt cseléd. A közel száz kisiparos további 400 főt foglalkoztatott. A kiskereskedelemben 160-an dolgoztak. Az oktatás fejlesztésében és a kulturális élet felvirágoztatásában komoly szerepet játszott az 1896-1934 között aktív Jósvay Gábor kántortanító.}

 A korszak Poroszlójának meghatározó famíliája a Graefl család volt. A Graeflek régi német család, amelynek tagjai Széchenyi István hívására érkeztek Svájcból a Lánchíd építésére. 1869-ben jelentek meg Poroszlón, s 15 évvel később már a környék legnagyobb birtokosai voltak, mintegy hatezer katasztrális holdon gazdálkodtak. 1896-ban nyerték nemesi előnevükül a Poroszlóyt. Graefl Károly volt az, aki a faluban lévő kastélyt építtette 1872-ben. Felesége családja a waterlooi csatában jeleskedett és ezért nemesi előnevet kapott. Négy gyermekük közül Andor poroszlói járási szolgabíró, majd 1896-ban a kerület (függetlenségi párti) országgyűlési képviselője. 1904-ben kezdte építtetni a neoklasszicista stílusú kétútközi kastélyt, amely az akkor már csak kétezer katasztrális holdnyi birtok központja volt. Károly elsőszülött fia, Jenő (Andor testvére) a drezdai és a hohenheimi gazdasági akadémiát végezte el, ló-, juh- és szürkemarha-tenyészete, gyümölcsfatelepei országosan ismertek voltak. Huszonkilenc éven át volt elnöke Heves vármegye Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártjának, felesége Horthy Miklós (a későbbi kormányzó) nővére, Paula volt, aki hat gyermeket szült neki, egyikük, ifjabb Jenő az első világháborúban vesztette életét. Horthy Miklós 1931-ben kinevezte a felsőház tagjának. A második világháború után elmenekültek az országból, előbb Svájcba, majd Brazíliába emigráltak, ahonnan később visszatelepültek Svájcba.

^{A XIX. század második felében megtelepedett, elsősorban iparos és kiskereskedő poroszlói zsidóság végzete 1944-ben teljesedett be: a 128, tiszafüredi gettóba zárt, majd Auschwitzba deportált ember közül 105-en váltak a holokauszt áldozataivá, úgyhogy 1945 után csak egy zsidó család maradt a faluban.}  

 Stratégiai helyzete miatt a második világháború újabb megpróbáltatások elé állította a községet. 1944 nyarán angolszász gépek bombázták a hidat (részleges sikerrel). A hídőrségből többen meghaltak, de egy Liberatort sikerült lelőni. Október 27-én a visszavonuló németek felrobbantották a hidat, 28-ától november 7-éig pedig a túlerőben levő, hídfőt kiépítő szovjet alakulatokat próbálták itt feltartóztatni (utcai harcokban is) a német-magyar csapatok. A vasúti hidat előbb ideiglenesen, majd 1947-re véglegesen helyreállították, majd az 1960-as években egy közúti hidat is építettek mellé.

 

 A földosztás után, a kollektivizálás során, állami gazdaságot és több termelőszövetkezetet is alapítottak a faluban, majd ezek egyesítésével jött létre a Magyar-Szovjet Barátság MGTSZ, amely az 1990-es évekig a legnagyobb munkaadó volt Poroszlón. A településnek 1960-ban még 4770 lakója volt. Napjainkban a már kevesebb mint 3000 fős lakosság mezőgazdaságból és az 1970-es nagy árvíz után megépített kiskörei vízlépcső, valamint az ahhoz tartozó víztározó (Tisza-tó, melyhez Poroszló terültéből vették el a legtöbbet) létrejötte óta idegenforgalomból él („A Tisza-tó kapuja”).