Egy kis ládázás, és egy emlékpark...
Mit ír í Wikipédia:
A pápai Millenniumi Emlékpark 2000. október 23-án, az államalapítás ezredik évfordulóján nyílt meg.
A park a város északnyugati részén, a felszámolt felsővárosi temető helyén fekszik. Alakja a történelmi Magyarországot
formázza. Az utak a nagyobb folyók vonalát követik, a fák pedig
egy-egy, történelmünkben kiemelkedő szerepet játszó város helyét jelzik.
A park központi eleme egy mesterséges domb, amelyen I. István király fából készült szobra (Nyulasi József alkotása) áll, fején a Szent Koronával, kezében karddal és az országalmával. A szobor mögött áll egy kettős kereszt és két tábla, rajta egy részlet az Imre herceghez intézett Intelmekből.
A park déli részén hat faragott emlékmű áll sorban, egy kivételével szintén Nyulasi József fafaragóművész munkái:
1848-49-es emlékmű. A 2002 márciusában állított faragott emlékoszlop annak a 34 magyar honvédnek az emlékét őrzi, akik a csornai és ihászi csatákban szerzett sebeikbe pápai hadikórházakban haltak bele, és testük ismeretlen helyen pápai földben nyugszik. Alsó részén egy dombormű puskáját tartó '48-as honvédet formázA végvári hősök emlékműve. A 2002-ben állított emlékmű kidolgozása kőfalat mintáz, a középső részen levő faragás a pápai vár korabeli metszetekről ismert ábrázolását idézi.
A parkban áll még egy díszesen faragott székelykapu, Pápa erdélyi testvérvárosának, Kovásznának az ajándéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése