Naplás-tó......(3)

 Tudtuk, hogy madár megfigyelés, illetve madárgyűrűzés folyik a tónál, és a kilátóból láttuk, hogy ez hol történik. A madárgyűrűzést, kedves, szimpatikus fiatalok végezték, akik türelmesen válaszoltak a laikusok, és nem laikusok kérdéseire. Készségesen megengedték, hogy fotózzuk az apró lényeket sőt simogatni is lehetett őket, már amelyik nem volt egy kicsit mérges. ☺☺☺☺☺

Egyébként a tó körül kialakított kerékpáros és gyalogos közlekedésre alkalmas út kiválóan alkalmas tanulásra: pl.. kerékpározás. Hétköznap, kicsi a forgalom, a vendéglátó helyet is felújították.

Wikipédia a madárgyűrűzésről:

A madárgyűrűzés a vadon élő madarak egyedi jelölésének egyik, legrégebben és leggyakrabban alkalmazott módszere. Leginkább az egyedi kóddal ellátott gyűrűtípusok elterjedtek, de gyakran színes gyűrűk kombinációját is alkalmazzák. Az egyedi jelölés célja leggyakrabban a vonulás kutatása. Ökológiai, etológiai vizsgálatok során, amennyiben fontos a megjelölt példányok későbbi azonosíthatósága, ugyancsak többnyire ez a bevált módszer jelenti a megoldást. 

Mivel a vadon élő madarak túlnyomó része védett, befogásukhoz és jelölésükhöz A védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet^{[halott link]} rendelkezései szerinti engedély szükséges!

Magyarországon a világon harmadikként kezdték alkalmazni ezt a módszert, amely azóta is fontos eszköze a madártani kutatásoknak.

A töredékesen megmaradt háború előtti adatok alapján a legkorábbi gyűrűzés 1908. június 17-i, egy Felsőpeszéren jelölt fehér gólya fióka, amit Cerva Frigyes gyűrűzött. Feltehetően nem ez volt az első gyűrűzési adat, de szinte bizonyos, hogy 1908 tavaszán gyűrűztek először a Magyar Ornithológiai Központ munkatársai, a „BUDAPEST” feliratú jelölőgyűrűkkel. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, és hogy már az első évben összesen 27 madárfaj 1064 példányát jelölhették meg Magyarországon, óriási előkészítő munka kellett. A Johanness Thienemanntól (Rossitten) kapott mintagyűrűk alapján készített első öt hazai gyűrűsorozatnak már korábban el kellett készülnie, az első gyűrűzési akciókat, a gyűrűzési helyeket, időpontokat pontosan meg kellett szervezni, a helyi kapcsolattartókkal lelevelezni. Mindezeket Schenk Jakab intézte, aki korábban javasolta a módszer hazai bevezetését Herman Ottónak, az Ornitológiai Központ igazgatójának. Az 1908-as év kezdetét a Központ munkatársai már kész munkatervvel ünnepelték.

A hazai madárgyűrűzés korai eredményei szenzációs újdonságokat hoztak az ornitológiában, aminek gyorsan híre ment. Ennek köszönhető, hogy 1910-ben, Berlinben, az V. Nemzetközi Madártani Kongresszuson az öt szekció egyikének, a madárvonulási szakosztálynak Herman Ottó volt az elnöke, jegyzőnek pedig Schenk Jakabot választották, aki a kongresszuson bemutatta a „Kísérlet a Madárvonulás kutatásában” című előadását. Szintén a kezdeti sikerek elismerése, hogy 1914-ben meglátogatta a Központot Henry Forbes Witherby, a British Birds magazin alapítószerkesztője, hogy cikket készítsen a magyarországi madárgyűrűzési módszerekről és eredményekről. Az itteni gyakorlati tapasztalatokat az angliai madárgyűrűzés szervezésében is felhasználták. A madárgyűrűzési jelentések a kezdetek óta publikálásra kerültek, 1908-tól napjainkig az Aquilában (egy rövid periódus kivételével, 1987 és 1997 között, amikor a Gyűrűző Híradókban és Túzok folyóiratban kerültek közlésre a riportok). 

 A II. világháború során az értelmetlen pusztítás áldozata lett mindannyi más természeti, emberi és kulturális érték között 1944 decemberében a Madártani Intézet teljes archívuma és gyűjteménye. A kezdetektől folyó következetes és rendszeres jelentéseknek köszönhetően az adatok legfontosabb része fennmarad az Aquila oldalain. Bár megmaradt régi gyűrűkkel és a társközpontoktól kapott cseh és svájci gyűrűkkel folytak kis számban gyűrűzések közvetlenül a háború után is, az igazi újrakezdés éve 1951 volt. Az újjászerveződött Madártani Intézetben Keve András és Pátkai Imre vezetésével kezdődött el ismét a munka és lelkes munkatársak segítségével újraindult a gyűrűgyártás is Magyarországon (Aquila LIX.). 1950-ben Warga Kálmán vezetésével a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai is megkezdték a madárjelöléseket múzeumi gyűrűkkel, de a gyűjteményt ért bombatámadás (1956. október 24.) után ez nem folytatódott. Összesen 69 madárfaj, 2030 példányát jelölték meg, de a részletes adatok jelentős része megsemmisült. Ebben az időszakban részben fiókagyűrűzések (például dankasirály gyűrűzések a Fehér-tavon és Rétszilason) és az akkor legális, hagyományos fogási módszerekkel fogható magevők voltak. A 60-as évek elejéig folyamatosan emelkedő éves gyűrűzési mennyiségek után egy erős visszaesés következett be, amely a 70-es évek elejéig tartott. 

Ahogy az utóbbi évtizedben megnövekedett a Magyarországon megjelölt madarak mennyisége (10 év alatt éppen a duplájára), ezzel párhuzamosan jöttek egyre sűrűbben a madárgyűrűzés tevékenységének keretet adó szabályok módosításai, változásai. Az első – gyökeres – változást az 1998-ban hatályba lépett új jogszabály hozta (a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) számú kormányrendelet). Ebben először jelenik meg a hazai jogrendben a madárgyűrűzés tevékenysége. Ettől az évtől kezdve a gyűrűzőknek már nem volt kötelező az MME tagság. Ugyancsak ez a joganyag szabályozta 1998-tól a madárgyűrűzési vizsgákat, bár a gyakorlati alkalmazás 5 évet késett. 2003-ban minden akkori gyűrűzőnek természetvédelmi különbözeti vizsgát kellett tennie, aminek az akkori gyűrűzők legnagyobb hányada eleget tett. 2003 őszén az új feltételekhez igazodva elkezdődött az 1997-ben megszakadt vizsgáztatás is. A vizsgákat a Környezetgazdálkodási Intézetben létrehozott madárgyűrűzési munkacsoport szervezte és bonyolította, majd az Intézet megszűnése után a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium feladata lett. 

2002-ben a folyamatosan növekvő gyűrűigény és a lelkes és kitartó, több évtizede munkálkodó gyűrűgyártók eltávozása miatt a poszáta gyűrűt importálni kellett a svéd I.Ö. Mekaniska cégtől. Bár volt példa korábban is külföldi gyártású gyűrűk alkalmazására, de csak kis tételben, egy-egy speciális típus esetén. A nagy mennyiségben fogyó, kisméretű poszáta gyűrű gyártását nem lehetett a továbbiakban a hazai kézi megmunkálással megoldani. A füzike gyűrű gyártásához készített (1999/2000) hasonló új szerszám kidolgozása költségesnek bizonyult volna és már akkor előreláthatóak voltak a később jelentkező gyártási nehézségek is. Így dönteni kellett a hazai madárgyűrű-gyártás leépítése és az import gyűrűk alkalmazása mellett. A polgári szolgálat 2004-es megszűnése miatt végül le kellett állítani a hazai füzike gyűrű gyártását is. 2005-től minden hazai jelölőgyűrű típust importálunk, a hazai gyűrűgyártás megszűnt. 1951 és 2004 között összesen 3,066 millió jelölőgyűrűt gyártottak Magyarországon, a legtöbbet gyűrűző munkatársaink, kézi szerszámokkal. 

A Madárgyűrűzési Központ több mint 300 gyűrűző munkáját koordinálja. Az európai országok gyűrűzési központjainak együttműködését az 1963-ban, Párizsban, az európai madárgyűrűzési központok által alapított EURING (European Union for Bird Ringing) biztosítja.

A Madárgyűrűzési Központban két évtizedes munka eredményeként 2005-ben befejeződött a hazai madárgyűrűzési adatbank digitalizálása, így napjainkra a számítógépes adatbázis teljes körű és naprakész. Ez a munka a 80-as évek végén kezdődött, akkor először csak a külföldi, később a belföldi megkerülések kerültek adatbázisba (PRORING, Szép Tibor). Az 1990-es évek közepétől az aktuális éves gyűrűzési adatok mellett folyamatosan kerültek rögzítésre a régebbi adatok is (Ringing Office, Varga Lajos). A madárgyűrűzési adatbázisban jelenleg 4132519 rekord van (2007. december 31.). Napjainkra megtörtént az átállás a teljesen elektronikus kommunikációra és adatkezelésre, így a Központban évről évre egyre kevesebb adatrögzítés folyik, nagyobb időt engedve az adatfeldolgozásoknak és értékeléseknek.