Mezőkövesd...(2)

 Wikipédia:

A Matyóföld tájegység az Alföld északi részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye határán.

Matyónak a Miskolctól 40 km-re nyugatra, a Bükk-vidék és az Alföld találkozásánál fekvő Mezőkövesd lakosságát nevezzük. A korábbi kutatások és elsősorban az itt élők vélekedése alapján Novaj és Szentistván települések lakóit is matyónak mondták, bár viseletükben, hímzésükben mindhárom eltér egymástól. A matyónak nevezett települések közül mindig Mezőkövesd mezővárosa volt a vezető közösség (1973 óta város), innen diktálták a divatot.

 Győrffy István tanulmányában (A matyókról, Szeged, 1928) a legtöbb eredetelmélettel megegyezően kun népcsoportoktól származtatja a matyókat, akárcsak a palócokat: „A matyó nép eredetére vonatkozólag Istvánffy azt tartja, hogy ezek a Mátra északi és a Bükk hegység nyugati oldalán letelepült palócságnak kiszakadt töredékei. A palócokról pedig általánosan azt tartják, hogy a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott kunok ivadékai, kiket Anonymus a Bükk és Mátra hegység déli lejtőin helyez el.

Anonymus szavahihetőségén nincs okunk kételkedni és ha szigorúan az ő szavaihoz ragaszkodunk, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a magyarokkal együtt bejött kunok, akiket a palócokkal szoktak azonosítani, először a Mátra és Bükk déli oldalán helyezkedtek el és csak később kerültek át az említett hegység északi oldalára [...] Anonymus kunjai hazájának tehát Mátra és Bükk hegység termékeny déli oldalát tartjuk.

 A nép innen kelt át a túlsó kevésbé termékeny, hajdan erdőkkel borított oldalára, s a mezőkövesdi matyó, — akit mi is Anonymus kun népe maradékának tartunk — nem az északi palócokból szakadt ki, hanem elsőfoglalású földjén ül ma is, sőt palóc testvérei innen délről szakadtak mai földjeikre. [...] A matyókat anthropologiai szempontból Bartucz Lajos vizsgálta. Szerinte egységes matyó típus nincsen. A matyónak nevezett nép embertani szempontból éppúgy több típus keveredéséből alakult, mint hazánk bármely más vidékének mai magyarsága. A különbség csak az, hogy a keveredés a matyóknál egyrészt jóval kisebb fokú s másrészt kevesebb számú típusra terjed ki. A másik fő mozzanat, amely e népet embertani szempontból különösen érdekessé teszi, bizonyos mongolszerű jelleg előfordulása. Gyakori ugyanis közöttük úgy a férfiaknál, mint még inkább a nőknél a rendkívül széles, lapos pofacsont, erősen benyomott széles orrgyök, széles orrcimpák, apró, valamint az u. n. »mongol redő«-vel ellátott szemek, sárgás-barnás szem és bőrszín, alacsony termet.” 

A palóc név a szláv palovec ’kun’ jelentésű szó átvétele, azonban valószínűleg a kunok 13. századi tömeges beköltözése előtt kis csoportokban, a magyarság között megtelepült kun elemek megjelölésére szolgált.

A két népcsoport közös eredetét támasztják alá napjaink genetikai kutatásai is, melyek a következő eredményre jutottak: A matyók és a palócok, jóllehet külön etnikumként tartjuk számon őket, genetikailag egységes népcsoportként határozhatók meg, amelyek a szlávokhoz állnak közel, csupán eltérő vallásuk miatt van különböző nevük^.

 

Mezőkövesd Mátyás királytól kapott mezővárosi rangot és 1472-ben, Szent László napján a király járt is a városban, ezért sokan úgy tartják, a Mátyást szerető matyók a király nevének becézett alakjából kapták nevüket.

Néprajzkutatók, köztük Herkely Károly szerint azonban inkább csúfnévről lehet szó, amellyel eredetileg a környék református lakóitól vallási-kulturális értelemben elkülönülő katolikus mezőkövesdieket illették, de később ez a csúfolódó jelentésárnyalat feledésbe merült.

 

A matyóság életmódjával, kultúrájával, népművészetével, népviseletével az 1890-es évek óta foglalkoztak kutatóink. Győrffy István, a magyar néprajz első egyetemi professzora, az 1920-as évektől rendszeresen kutatta a mezőkövesdi matyók életmódját, viseletét, hímzését. Korai halála miatt Fél Edit rendezte sajtó alá a Matyó népviselet c. könyvet, aki személy szerint is a matyóságnak egyik legkiválóbb kutatója volt. Az élete derekán elhunyt, sokoldalú, nagy tehetségű Fügedi Márta Mítosz és valóság: a matyó népművészet (1997, Miskolc) c. művében részletesen elemzi a matyó hímzések életútját a 19. század végétől napjainkig, és azt is, hogyan tartják meg saját viselet- és hímzéskultúrájukat, ugyanakkor hogyan teljesítik a kereskedelmi elvárásokat is.

A mezőkövesdi hímzés történeti fejlődése, alakulása, változása példaként szolgál a magyar népi hímzés általános fejlődéséhez is. Megtaláljuk a "régi" stílust, a 19. század "új paraszti stílusát", és a 20. század első felének "legújabb stílusát" is. 

A 19-20. század fordulóján a különleges gótikus vonalú mezőkövesdi női viselet már a legismertebb paraszti öltözékek közé tartozott. Az Alföld-szerte híres mondás: "hadd korogjon csak ragyogjon", őrájuk illett a legjobban. Akármilyen szegény volt a matyó, de néhány öltözet cifra ruhájának és a derékig érő hímzett ködmönnek meg kellett lenni, még ha megkoplalta is.

A mezőkövesdi szűcsök derékig érő, pompásan hímzett fehér ködmönöket "kuzsukat" készítettek a menyecskék részére, amelyeket az asszonyok korra való tekintet nélkül viselhettek.