2023. szeptember 18., hétfő

Hármashatár...(6)

Még mindig Pozsony:

Wikipédia:

Foto: Sebő Jutka
 Pozsony 2053 km2-es területével az ország legkisebb régióját képezi. Fontos közlekedési csomópont: a Duna, valamint az úgynevezett észak-déli borostyánút kereszteződésében. A főváros fejlődését segíti, hogy a Közép-Európai régión belül központi elhelyezkedése van. 

Foto: Sebő Jutka

Pozsony Szlovákia fő gazdasági, oktatási és kutatási központja. A kutatási kapacitás mintegy 50%-a a Pozsonyi Régióban összpontosul. Itt található a Szlovák Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek többsége is. Ez a régió ad otthont számos kiemelkedő fontosságú szlovák egyetemnek is, köztük a Comenius Egyetemnek, a Szlovák Műszaki Egyetemnek, a Közgazdaságtudományi Egyetemnek, továbbá számos más kisebb egyetemnek is. A főváros adja az ország GDP-jének 26%-át.[12]

Foto: Sebő Jutka

 

Az Eurostat adatai szerint Pozsonyban 2011-ben az egy főre jutó GDP összege az EU átlagának 186 százalékát tette ki, és ebből a szempontból a szlovák főváros az unió ötödik leggazdagabb régiójának számít. 2012-ben az ország adóbevételeinek háromnegyedét Pozsonyban szedték be, holott a fővárosban az ország csaknem öt és fél millió lakosának csupán mintegy egy tizenkettede él.[13]

1991-ben itt épített autógyárat a Volkswagen.

Foto: Sebő Jutka
A fő ipari ágazatok a következők: vegyipar, gépjárműgyártás, gépipar, elektrotechnológiai ipar, valamint textilipar és élelmiszeripar. Szlovák viszonylatban Pozsony hosszú távon megőrizte a legalacsonyabb munkanélküliségi arányt mutató régió pozícióját.[12]

Foto: Sebő Jutka


A várost légi úton a Pozsonyi repülőtéren keresztül lehet elérni, amely 9 kilométerre a várostól északkeletre fekszik. Területi adottságai a repülőtér kapacitásbővítését lehetővé teszik. A 2007-es évben 2 024 000 utast szolgált ki.[14]

Foto: Sebő Jutka

 
 

Foto: Sebő Jutka

Foto: Sebő Jutka

Foto: Sebő Jutka

Foto: Sebő Jutka


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése