Nyúl...(3)

 Továbbra is Wikipédia:

A mohácsi vész utáni, mintegy kétszáz esztendő egyetlen csapássorozatnak tűnik. Földönfutás, elhurcoltatás, kifosztás, a falvak elnéptelenedése, elvadult táj, a civilizáció és a kultúra visszaszorulása, az élet, a család végleges pusztulása volt a jellemző. Az 1606. évi zsitvatoroki béke védelmet és biztonságot ígért az üldözött népnek. A magyar és a török földesúr csalogatására a régi lakók visszatértek. 1607-ben ismét lakottá vált Nagynyúl, Káptalannyúl pedig 1619-ben kezdte újra szolgálni földesurát, de végleges újratelepedésről csak a szatmári béke után beszélhetünk. 

A természeti csapások is visszatérően pusztítják e területet:

1739 – nagy pestisjárvány,
1763 – földrengés,
1831 – kolera.
1880-as évek közepén a filoxéra kipusztította a szőlőt,
1942 – nagy tűzvész.

 

A szabadságharc után az önkéntes örökváltsággal a volt jobbágyok kezébe kerültek az úrbéres telkek. A földesúr majorsági földjeit sikerült a falu közepéről kivinni a külső területekre. 1885-ben Kis-, Nagy-, és Káptalannyúl Nyúlfaluvá egyesült. 

 A közlekedés csak lassan fejlődött. A kezdetben a falut elkerülő földutakat a tűrhető minőségű veszprémi kőút váltotta fel. 1896-ban átadták a Győrt Veszprémmel összekötő vasutat. A településen sokáig egyáltalán nem volt középület: 

1878-ban építették az első („falusi”) iskolát,
1904-ben állami segítséggel a hémai és albeli iskolát, majd a hitelszövetkezetet,
1929-ben a községházát,
majd kultúrházat,
1942-ben a vasútállomást,
1943-ban alakították át a plébániát.

 

 

A vízügyi gondokat kezdetben tüneti kezeléssel oldották meg. A Szurdokon a víz félelmetes romboló munkáját a kőgátakkal csak lassítani tudták, a kanálist a falun keresztül vezették át, és az időnként szennyes áradattal, iszappal árasztotta el a mélyebben elterülő földeket.