Szombathely története:
Szombathely területe ősidők óta lakott, amit az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének a Pannónia provincián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsiváltó helyet, majd várost létesítsenek. I. u. 43-ban Claudius császár colonia rangra emelte Colonia Claudia Sabariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) néven. A név alakja az évszázadok során Sabaria-ra változott. A város Felső-Pannónia vallási központja lett, palotája, fürdője, amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között.
Vélhetően az itteni keresztények elrettentését szolgálta Szent Quirinus sisciai
püspök kivégzése, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba,
malomkővel a nyakában. Itt szenvedett vértanúhalált két társával Szent
Rutilus, Szent Iréneusz és sok más keresztény, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem. A keresztényüldözéseknek Nagy Konstantin császár hatalomra jutása vetett véget, ő a szarmaták
elleni hadjárata során 356-ban hosszabb ideig időzött Sabariában is. A
császár uralkodása alatt átszervezte a tartományokat és a várost
Pannonia Prima tartomány székhelyévé tette. Itt született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett. A hagyomány szerint lakóháza felett áll a Szent Márton-templom. Valentinianus császár halála után 377-ben a hunok
kezdték elözönleni Pannóniát, Macrinus, a tartomány prefektusa saját
seregének feláldozásával sem tudta megakadályozni a hunok és a velük
szövetséges barbár népek hódítását, de a falakkal körülkerített város
még ellenállt a népvándorlás özönének. A várost csak Attila hun király tudta elfoglalni 441 és 445 között. A hunok pusztítását a 456-ban bekövetkezett földrengés tetőzte be, amely lerombolta a várost.
A súlyos pusztítások ellenére a város folyamatosan lakott maradt,
városfalait helyreállították, a római épületek helyére azok anyagának
felhasználásával kevésbé pompázatos lakóépületek épültek. A falak
védelmet nyújtottak a lakosság számára. A latin nyelvű lakosság ugyan
nagyrészt Itáliába menekült, de helyükre keleti gótok, majd longobárdok érkeztek, akik keveredtek a helyi lakossággal. 567-ben Alboin longobárd király behívta szövetségesül a Baján kagán vezette avarokat, akik segítségével legyőzte a gepidákat.
Az új szövetséges azonban túl erősnek bizonyult, így a longobárdok
Itáliába távoztak, helyükre avarok, majd azok segédnépeiként szlávok érkeztek. A 8. századra azonban az avar hatalom meggyengült és 795-ben a frank sereg döntő vereséget mért rájuk. A hadjáratból hazafelé tartó Nagy Károly frank király elzarándokolt Szent Márton szülővárosába, Savariába.
805-ben Nagy Károly az avarok szállásterületéül a Duna és Savaria közti területet jelölte ki. Arnulf keleti frank király 875-ben a várost a salzburgi érseknek adta. Valószínűleg ekkor épült meg az egykori római központi fürdő épületének felhasználásával a vár is, amely kezdetben egy erődített lakótorony lehetett. Átmeneti morva uralom után 900 körül a várost elfoglalták a magyarok.
1009-ben Szent István a várost az újonnan alapított győri püspökségnek adta. Sokat szenvedett 1042 és 1044 között a III. Henrik német-római császár és Aba Sámuel közötti harcokban, de még többet a tatárjáráskor.
Ekkor a tatárok bevették és teljesen elpusztították a várost, a
lakosság a környező erdőkben ásott vermekben keresett menedéket – az
erdőt a nép sokáig vermes erdőnek nevezte.
1407-ben Szombathely városi rangot kapott. 1440-ben a város mellett győzte le Cillei Ulrik hada I. Ulászló király seregét, majd a felek itt kötöttek békét 1441. április 19-én. Alig fél évszázad múltán III. Frigyes császár fiának, Miksának serege ostromolta meg a várat, de Tamás győri püspök várőrsége az ostromot még visszaverte, 1490-ben azonban a város mégis Miksa birtokába került. 1491-ben a pozsonyi
szerződés a várost visszaadta Ulászlónak. A város a győri püspökök
kegyéből számos szabadalommal és kiváltsággal rendelkezett. Fejlődésére
nagy befolyással volt, amikor 1578-ban az országgyűlés határozata alapján a vasvári káptalant Szombathelyre költöztették át, ettől kezdve Vas vármegye székhelye lett. Ekkor a vár körüli addig üres területekre új épületeket emeltek, iskolái a jezsuiták irányítása alatt nagy virágzásnak indultak.
A fellendülésnek 1605-ben Bocskai István
hadjárata vetett véget. A Némethy Gergely vezette több ezres sereg
megostromolta és bevette a várost és a várat. A városi levéltár iratait Németújvárra menekítették, de azok az ott keletkezett tűzben megsemmisültek.Az újkor kezdetén a töröktől való állandó félelem tartotta rettegésben a várost. 1664-ben a török sereg egészen Szentgotthárdig hatolt be a vármegyébe, de ott vereséget szenvedett. 1683-ban újabb nagy török hadjárat indult Bécs
ellen, a Bécs alatt vereséget szenvedett török sereg fosztogatva vonult
vissza, de Szombathelyt a városfalak ezúttal is megvédték. A török
kiűzése nagy megkönnyebbülést jelentett a városnak is, és mivel a 17. század végi kuruc harcok nem érintették, viszonylag békésebb időszak következett.
A Rákóczi-szabadságharc hírére a város a fejedelem mellé állt, 1704-ben 36 hajdút állított ki és nagy mennyiségű ellátmányt szállított Ocskay László táborába. Rövidesen azonban császári hadak szállták meg és 1705 novemberéig császári kézen maradt. Ekkor a Heister tábornokot Szentgotthárdnál megszalasztó Bottyán János kuruc serege szabadította fel. 1706 elején ismét császári kézre került, de az év végén újra a kurucok voltak az urai. 1707
elején maga Bottyán is a városban rendezte be főhadiszállását. Két
hónap múlva Rabutin császári serege vonult be a városba, júniusban már
újra a kurucoké volt. Bottyán felkelésre szólította fel a környék
nemességét és a felhívásra 7000 fegyveres gyűlt össze, mellyel Bottyán
Stájerországra támadott. Válaszul Starhemberg tábornok császári serege tört be az országba és a város 1710-ben császári kézre került. Alig ért véget a hadak pusztítása, júniusban szörnyű pestisjárvány
sújtotta a várost, amelynek 2000 lakos esett áldozatul. A csaknem
kipusztult városi népességet a környékről bevándorlókkal pótolták, akik
legnagyobb része Kőszeg, Rohonc és Pinkafő
környékéről bevándorolt németajkú polgár volt. A város magyar
polgárságát elveszítve ettől kezdve német jelleget öltött, ezzel a város
virágzásának új szakasza indult meg. Zichy Ferenc győri püspök
támogatásával 1772-ben megépült a gimnázium, majd 1777-ben Mária Terézia királynő megalapította a szombathelyi egyházmegyét, és annak élére egy rendkívül művelt és széles látókörű embert, Szily János püspököt nevezte ki. Az új püspök máris nagy lendülettel látott munkához, lebontatta a rossz állapotú várat és a vártemplomot, és helyére nagyszabású épületeket emeltetett. Ekkor épült meg a Sarlós Boldogasszony-székesegyház, a püspöki palota és a környező egyházi épületegyüttes. 1793-ban megnyílt a bölcseleti iskola, ahol gróf Széchenyi István is tanult.
1809. május 31-én I. Napóleon
francia hadai vonultak be a városba, a város piacterén kisebb harc
bontakozott ki a várost védő magyar nemesi sereg és az ellenség között. A
franciák 110 napig tartották megszállva a várost, ezalatt tervezték meg
francia mérnökök a megyeházát és a Szily János u. és a Petőfi Sándor u.
sarkán álló épületet. Az 1817-ben keletkezett nagy tűzvészben a város kétharmada leégett, 1831-ben pedig kolera pusztított. 1832-ben felépült a város határán kívül az ortodox zsinagóga. Az 1848. márciusi pesti forradalom híre itt is nagy lelkesedést keltett. A megyei közgyűlés március 17-én Horváth Boldizsár főjegyző vezetésével elfogadott egy 16 pontból álló petíciót, amelyben hitet tett az új eszmék mellett. Kossuth szavára a város is megmozdult, december 10-én a székesegyházban nagy ünnepséggel szentelték meg a 44. honvédzászlóalj zászlaját. December 28-án
császári csapatok szállták meg a várost és a nemzeti jelképek
eltávolítására szólították fel a lakosságot. A harcok Szombathelyt nem
érintették, mindvégig császári kézen maradt.
1866-ban a porosz-osztrák háború költségeihez a város 13 önkéntessel és pénzzel járult hozzá. 1867-ben,
a kiegyezés utáni új kormány igazságügyi minisztere a város
képviselője, Horváth Boldizsár lett. Neki is köszönhető, hogy a város a 19. század utolsó évtizedeiben gyors fejlődésnek indult, lakossága elérte a 20 000 főt. 1865-ben megépült a nagykanizsai vasútvonal, majd az 1871-es és 1872-es újabb vasútépítések a várost a Nyugat-Dunántúl közlekedési csomópontjává tették. 1885-ben a szomszédos Ó-Perint és Szentmárton községeket egyesítették a várossal.
1890. novemberében elkészült az első aszfalt borított járda az Úri - ma Széchenyi - utcában. Az aszfalt burkolat ötletét még 1870-ben a Vasmegyei Lapok ajánlotta a szombathelyi városvezetés figyelmébe párizsi példára ahol már elterjedt a por -és sármentes, nesztelen járást biztosító burkolat.[7] A város fellendülésének nagy korszaka Éhen Gyula polgármester idején kezdődött. 1895 és 1902 között megépült a vízvezeték- és csatornahálózat, az utcákat szilárd burkolattal látták el. 1900
júniusában például a Szily János utca kapott kavicsburkolat helyett
aszfalt kialakítást. Új közlekedési eszközként megjelent a villamos,
amely a vasútállomást kötötte össze a városközponton keresztül
kelet-nyugati irányban a Kálvária templommal. Felépült a városi Kaszinó
és a Nagyszálló épülete. Megalakult a Fehérkereszt Egyesület és
megépült a gyermekmenhely, amely a vidéken az első ilyen intézmény.
Megalakult a városi Kultúregyesület, a városban pezsgő társadalmi élet
alakult ki. Négy évtized alatt a város lakossága megnégyszereződött. Brenner Tóbiás polgármestersége alatt 1904-ben
megindult a zenei oktatás a Zeneiskolában, megalakult a város
szimfonikus zenekara. Megépült a városi Kioszk épülete, a népfürdő, a múzeum, a domonkosok és a karmeliták kolostora és az erdei iskola. Emellett számos díszes palota épült a belvárosban is.
forrás: Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése