2018. január 5., péntek

Szombathelyi séta...(3)

Az első világháború és annak következményei visszavetették a város fejlődését. A trianoni békeszerződés következtében Vas vármegye elveszítette nyugati – többségben német ajkú – területeit. Az országhatár mindössze 10 km-re került a várostól. Ezzel a város megszűnt Nyugat-Magyarország központja lenni. A város egyik színhelye volt az első királypuccs eseményeinek. Ide érkezett 1921. március 26-án IV. Károly király, és a püspöki palotában tanácskozott a Teleki-kormány képviselőivel. A város hatalmas lelkesedéssel fogadta, innen indult Budapestre, ahol a puccskísérlet kudarcot vallott. Kiheverve a hanyatló korszakot az 1920-as évektől újabb fejlődési korszak kezdődött. Új városrendezési terv készült. Ekkor épült az új városmajor, a csendőrlaktanya, a Leánygimnázium, a Női felső kereskedelmi iskola, a gazdasági szakiskola, az új városi bérpalota. Tisztviselői lakások és száz új szükséglakás is épült. Bővítették a városházát és a vízműveket. 1926 és 1929 között megépült a megyei kórház, az egész Dunántúl akkori legmodernebb kórháza.
A második világháború eseményei nagy megpróbáltatásokat hoztak a városnak. A menekülő nyilas államhatalom intézményei Szombathelyen és környékén rendezkedtek be, ennek következtében 1945. március 4-én a szövetséges légierő nagy erejű csapást mért a városra. A halottak száma több százra rúgott. A belváros épületeinek jelentős része pusztult el, köztük a székesegyház és a városháza. Az épületek több mint fele sérült meg. A támadás következtében Szombathely az ország ötödik legsúlyosabb károkat szenvedett városa lett.
1955-ben egy építkezés kapcsán a Thököly és Rákóczi utca sarkán a mai ISEUM helyén találtak rá arra a régészeti lelőhelyre, amelynek 6 évig tartó kutatásával az egész szentélykerület feltátása megtörtént. 1963. szeptember 8-án pedig elkészült az ISEUM első rekonstrukciója.
1956-ban a város népe is lelkesedéssel fogadta a forradalmi eseményeket. Megalakult a Forradalmi Bizottság és a Nemzetőrség. November 4-én az oroszok váratlanul rajtaütöttek a Nemzetőrség épületén és az ott tartózkodó fiatal nemzetőröket válogatás nélkül meggyilkolták. Az első nagyobb lakótelep a Derkovits-lakótelep építése 1963-ban indult. Ezután egymás után épülnek a modern lakótelepek: a KISZ-, a Joskar Ola-, a Stromfeld-, majd az Oladi lakótelep. A városban új nagyüzemek épültek, melyek közül legjelentősebbek a Latex, a Remix, a Falco forgácslapgyár, majd a 70-es években a Rába futóműgyár.

A 20. század során a város területe számos környező község csatlakozásával növekedett. Szombathelyhez csatolták 1933-ban Gyöngyösszőlőst, 1950-ben Gyöngyöshermánt, Herényt, Kámont, Oladot, Perintet és Szentkirályt (az 1935-ben hozzá csatolt Zarkaházával), végül 1969-ben Zanatot. 1966-ban elkészült a KRESZ-park.
1973. augusztus 19-én átadták a Savaria Mozit, augusztus 20-án pedig a Vasi Múzeumfalu nyitotta meg kapuit.
A 80-as években átszervezték a belváros forgalmát, a Fő térről kiiktatták a gépjárműforgalmat és az új, széles Thököly utcára terelték. Megépült a belső, majd a külső körgyűrű is. Megnyílt a Megyei Könyvtár épülete, fedett uszoda, képtár épült. 2000-ben felújították a város hagyományos történelmi karneválját, mely nemzetközi hírű eseménnyé nőtte ki magát.
A rendszerváltozás után a városnak SZDSZ-es polgármestere lett Wagner András (1990–1998) személyében, akit Szabó Gábor (Fidesz, 1998–2002), dr. Ipkovich György (MSZP, 2002–2010), majd dr. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) követtek.
1991. augusztus 19-én Dr. Konkoly István püspök meghívására II. János Pál pápa a városba látogatott és szentmisét celebrált a repülőtéren. A Szentatya látogatásának emlékét ma is őrzi: egy-egy bronz emléktábla a püspöki palotában és a székesegyházban, a térdeplő a Madonna-kápolnában, valamint a pápai oltár hatalmas keresztje a Martineum Felnőttképző Akadémia kertjében.
Az 1990-es évektől megvalósult a várost elkerülő körgyűrű kiépítése, majd elkezdődött a 86-os és 87-es főutak közös szakaszának négysávosítása. A 2000-es évekre elkészült a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vasútvonal villamosítása is. Az Európai Unióhoz való csatlakozással új lehetőségek nyíltak a város előtt, hogy a nyugat-magyarországi és dél-burgenlandi térség központjává váljon. Ezt segítette a várost Felsőőrrel összekötő 89 sz. és B63-as főút új nyomvonalon való megépítése a határ mindkét oldalán, amely a két város közti menetidőt majdnem felére csökkentette. Ma a Nyugat-Dunántúli régió egyik központja.
Szombathely egykor katonaváros volt. A MH 37. Savaria Gépesített Lövészdandár, illetve a Magyar Honvédség más alakulatai állomásoztak az egykori Savaria, korábbi nevén Garasin Laktanyában.

Forrás: Wikipédia
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése