Esztergom....(10)

Batu kán serege Óbuda felperzselése után Esztergom ellen fordult (1242 telén). A városban a magyarok sokasága vonta meg magát, gazdag polgárok, katonák, nemesek és úrnők. Rogerius mester Siralmas éneke szerint a tatárok a Duna bal partjára érkeztek meg, de nem mertek átkelni a befagyott folyón. A városiak minden nap törték a jeget az ő oldalukon, de télre akkora fagy állt be, hogy a Duna több év után először teljesen befagyott. A tatárok még ekkor sem merészkedtek a jégre, hanem a Duna partjára vitték állataikat, és három napig őrizetlenül hagyva őket elvonultak. A magyarok három nap után a barmokat áthajtották a városba. Ezt látva a tatárok tudták, hogy biztonságos átkelni a folyón. Bekerítették a várost, foglyaikkal a várfalakat meghaladó magasságú rőzsehegyet építettek, és harminc ostromgépük éjjel-nappal okádta a követ. Eközben a várat a védők kőfalakkal és tornyokkal erősítették meg. A városban zavar támadt, a magyarok, franciák, vallonok kincseiket elásták, híres lovaikat leszúrták, felgyújtották a külvárosokat (Kovácsit, Örményt, Szentkirályt, Szentpált, Újfalut) és a nagyszámú faházakat az előretörő tatárokkal szemben. Visszavonultak a kőből épült palotákig, amelyeket szintén megvívtak a tatárok. Egyedül az esztergomi vár állt ellen nekik, amelyet az aragóniai származású Bajóti Simon vezetésével kétezer számszeríjas védett sikerrel. Az ostrom során háromszáz esztergomi dáma díszruhában felvonult a kegyelemért, de a feldühödött tatárok egytől egyig lefejezték őket. Bár a következő évekből fennmaradt oklevelek tanúsága szerint a lakosság egy része (akik a várba menekültek) megmaradt, és az újjáépítés, az új lakosok betelepítése is hamarosan megindult, a város mégis elveszítette országos vezető szerepét. Lakossága megcsappant.

 A városba visszatérő IV. Béla király egy újabb inváziótól tartva a királyváros polgárait a várba rendelte, a királyi palotát és a várat az érsekeknek adományozta, és székhelyét 1256-ban Budára helyezte át, ő családjával együtt az esztergomi ferenceseknek a tatárjáráskor elpusztított és általa fényesen újjáépített templomába temetkezett 1270-ben. 1256-ban a polgárság megunva a várhegyi szállását visszaköltözött az újjáépülő királyi városba, ami sosem nyerte vissza régi gazdagságát és hatalmát. A város a káptalan tulajdona lett, az ő földjén épült fel az új városháza. Ennek feltétele pedig az ősi vámmentesség jogáról való lemondás volt. A várat ezután az érsekek építették tovább. Övék volt a vár alatti Víziváros is, mely 1239-ben kapott városjogokat. A valóban város jellegű és méretű, „Királyi város” fallal kerített magja azonban továbbra is királyi fennhatóság alatt maradt. A szerzetesrendek egész sora tért vissza vagy telepedett meg az egyházi központban. 1243-ban a király oklevélbe foglalta az odaköltözött örmények kiváltságait. Ebből arra lehet következtetni, hogy a 12.–13. század fordulóján megkezdődött az örmények Magyarországra, de főleg Esztergomba való betelepülése. A kiváltság – egyebek mellett – biztosította az esztergomi örményeknek az áruik után az egész országban járó vámmentességet.

 III. András király halála után Bicskei Gergely érsek itt koronázta meg Károly Róbert Anjou királyt. 1301-ben a Németújváriak seregei vették be, hogy átadhassák a trónkövetelő Vencel cseh hercegnek, majd 1304-ben Vencel cseh király hadai foglalták el, akik nagy rombolást végeztek és kirabolták a várat, mely az elkövetkező évtizedben többször is gazdát cserélt. A király és az érsek elmenekültek a városból, és hat év múlva tértek vissza, amikor 1307-ben Tamás érsek foglalta vissza a Németújváriaktól. 1330 és 1349 között helyreállították. Károly Róbert, majd Nagy Lajos király pártfogolta a várost. 1327-ben a király a városnak adományozta a legnagyobb és legjelentősebb külvárost, a délkeleten fekvő Kovácsit, a különféle mesteremberek (kovácsok, ötvösök és pénzverők) három templommal is rendelkező városrészét. Az érsekek a városból hadjáratokat indítottak, kiskirályokat fékeztek meg, iskolákat alapítottak, tudományos- és művészpártoló tevékenységeket folytattak, zsinatokat hívtak össze, gyűjteményeket hoztak létre, templomokat, könyvtárakat alapítottak. Ezzel az ország egyik legfontosabb városává tették Esztergomot. Az esztergomi érsekek hatalmát jól mutatta, hogy Nagy Lajos nápolyi hadjárata során Telegdi Csanád érsek 1347-ben királyi helytartó lett. A 14. század végén, Budai János esztergomi kanonok megalapította a Collegium Christi Pauperum scolariumot, aminek feladata a szegényebb diákok külföldi egyetemekre juttatása volt. 1403-ban Zsigmond király, majd 1440-ben I. Ulászló seregei támadták a várat. 1453-ban Szécsi Dénes érsek újjáépítette a Szent Adalbert-székesegyházat. Az érseki vagyonon túl, saját 80 ezer forintos vagyonát is felajánlotta az építkezésekre.

 A14.–15. században Esztergom érsekei révén gyakran országos események színtere volt, a magyar kultúrának egyik legfontosabb fellegvára lett. Udvarukban, amelynek gazdagsága a budai és a visegrádi királyi udvarokéval vetekedett, gyakran fordultak meg királyi vendégek és Európa-szerte ismert tudósok, művészek, mint például Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király, Regiomontanus a híres csillagász, Ilkus Márton, Georg Peuerbach, Pier Paolo Vergerio és végül Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója, aki történeti munkájában kiemeli Vitéz János esztergomi érsek építkezéseit. Vitéz folytatta Szécsi munkáját. Sokat épített a késő gótikus, függőfolyosós váron, udvara világhírű volt. Vitéz európai hírű könyvtárába sok művészt maga köré gyűjtött. Galeotto Marzio többször huzamos ideig tartózkodott Esztergomban. Itt írta meg a „De homine” (Az emberről) szóló physiologiai és orvosi vonatkozású munkáját. Vitéz a régi székesegyház mellé emeletes könyvtárat, csillagvizsgálót építtetett.

Forrás: Wikipédia