Esztergomban fogadta 1147-ben II. Géza király III. Konrád német királyt,
aki hajókon vonult el Esztergom mellett, míg seregeinek egy része a
szárazon tette meg az utat, közben pénzt csikart ki a monostoroktól és
az egyházaktól. Őt VII. Lajos francia király keresztes hadai követték. A velük utazó tudósítók, történetírók mind kiemelik a város jelentőségét és gazdagságát. 1188-ban a várban és a székesegyházban tűzvész pusztított, és ennek következtében azok teljesen leégtek. Az újjáépítést III. Béla kezdte meg francia és bizánci hatásra. A Várhegy déli végén bővítette a várat, illetve kőfallal vetette körbe azt. 1189-ben már itt fogadta Barbarossa Frigyes császárt, aki százezres seregével indult a Szentföldre. Mivel a magyar udvar félt a németektől,
kitüntető szívélyességgel fogadták az uralkodót. Frigyes ajándékokat
kapott Bélától, és egy pompásan berendezett négyszemélyes sátrat
Esztergomban. Lübecki Arnold, Barbarossa Frigyes történetírója egyenesen
a magyarok fővárosának (…„quae Ungarorum est metropolis”…) nevezi Esztergomot. A fürdőkultúra III. Béla idejében jelent meg Magyarországon, Esztergomban. Ez az akkori Európában párját ritkító dolog volt. A középkorban, de a reneszánsz idején sem volt elterjedt fürdőkultúra még Itáliában, Rómában sem. III. Béla első felesége Bizáncból, a Kelet-római Birodalom fővárosából érkezett. Antiochiai Anna királyné alapította az ország első közfürdőjét – balnea communia – a mai Szent István Strandfürdő helyén, az artézi források közelében. Itt a 19. század elejéig melegvizű tó – a Hévíz-tó – volt. IV. Béla királyunk 1238-ban
a Keresztes Lovagrend esztergomi rendházának adományozta a fürdőt.
Gyógyvize ezután a kórház, a rendház és a környék szükségletét
elégítette ki. A városban az építkezés királyi, polgári, de
mindenekelőtt érseki volt.
A 12.–13. század fordulójától kezdve Esztergom városias fejlődése az egyházi befolyás növekedése következtében megtorpant. A várban lévő, de még be nem fejezett királyi palotát Imre király 1198-ban az érseknek adta át, de a királyi udvar ténylegesen csak 1249-ben
költözött onnan el. A 13. században az udvarnoki városrész fokozatosan
az esztergomi káptalan kezébe csúszott át. Tulajdonjoga bizonyítására 1221 előtt az esztergomi káptalan két oklevelet hamisíttatott Imre király nevére. Az egyik 1202-re
datált hamis oklevél szerint Imre a vásárhelyet a leírt határok között
levő telkekkel, épületekkel és lakosokkal az egyháznak adja, népeit
elkülöníti a latin településétől, továbbá az így nyert népeket adózási
és bíráskodási szempontból is az esztergomi egyháznak veti alá. A király
nevére szóló 1202-re hamisított oklevél megerősíti az előző évről szóló
fiktív adományt, továbbá az egyháznak adja a Szent Lőrinc templom
mellett fekvő földet.
1221-ben a káptalan pert nyert a királyi udvarnokok tulajdonjogát illetően, és ettől kezdve jogilag is a káptalan birtokát képezte. Népei az egyház alattvalói lettek. Az egyházi túlsúlyt még két további mozzanat biztosította. A latin települést körös-körül egyházi birtok övezte. IV. Béla király 1239-ben a várhegy tövében egy érseki város alapításához járult hozzá, mivel az érseknek nem volt a közelben városa, ahol magát és egyházát megvédhette volna. A király minden joggal felruházta az érseki várost, ami általában egy várost megillet, beleértve a vásártartási jogot, így fél évszázad alatt rendkívül megnőtt az egyháziak túlsúlya. Ez nem volt biztató Esztergom fejlődésének szempontjából, de a 13. század első felében a baljós előjelek még nem mutatkoztak. Kedvezően hatott a királyi székhely jelenléte. A Esztergom árumegállító joggal rendelkezett, pénzváltó és pénzverde működött. A királyi pénzverők és kovácsok külön faluban éltek. A külföldi kereskedők itt kapták meg a kiviteli engedélyt. A kereskedelemmel foglalkozó örményeknek saját kolóniájuk volt Esztergomban, ami az Örmény nevet viselte. A városiasodás élén a latin városrész állt. A város gazdagságát nem a falusi kézműveseknek, hanem az iparosainak köszönhette.
II. András király intézkedései mutatják, hogy az egyház hogy megerősödött a királyi székhelyen, és az országban is. A király 1232. évi okleveleinek egy része nem véletlenül esztergomi vonatkozású. Kivétel nélkül mindegyik András és az esztergomi egyház közti feszültség feloldását, az érsek megbékítését célozta. Így 21 porgányi embert, akiket a király az egyháznak
adott földekkel, szőlőkkel egyetemben, majd haragjában az egyháztól
elvett, visszaadta Esztergomnak. Ugyancsak visszajuttatta Szelléb falut
az esztergomi egyháznak, amelyet korábban jogtalanul elidegenített.
Hasonlóképpen Róbert érsek
kérésére biztosította az esztergomi egyház népei számára, hogy a
királyon kívül más bíró hatósága alá nem tartoznak, és elrendelte, hogy a
zólyomi királyi birtokhoz csatolt falvak dézsmájukat teljes egészében az esztergomi egyháznak adják. Igaz ugyan, hogy az uralkodó engesztelni próbálta az esztergomi érseket, de korábbi politikája mit sem változott.
A városfejlődés szempontjából sokkal fontosabbak azok a változások, amelyek a Várhegy tövében történtek. Itt terült el a királyi város, amely két részből állt. Régebbi része a főtér északi végén álló Szent Lőrinc templom (első írásos említése 1202) körüli település. III. Béla király
idejéig ebben a városrészben székelt a királyi udvar, a Zeniapalotaia
épületben. Ez a település a királyi udvarnokok városrésze volt, a
királyi udvart kiszolgáló elemek lakták. Ettől délre helyezkedett el a
királyi város másik része a Szent Miklós templom (először 1156-ban említik) körüli település. Itt laktak az esztergomi latinusok, ez volt a „Vicus Latinorum”, a latin település, a mai Széchenyi tér
déli felében. Esztergom azon kevés városok közé tartozik, amelynek
korabeli városképéről is alkothatunk valami fogalmat a forrásokból. Rogerius szerint Esztergom minden más várost felülmúlt Magyarországon. A tatár ostrom kapcsán megemlíti a gazdag idegen polgárokat (franciák, lombardok, vallonok).
Ők a város urainak is voltak tekinthetők gazdagságuk miatt. Az
esztergomi kőházakat a korabeli források is emlegetik. A városképről
adhat illusztrációt a latinusok egykori kettős pecsétnyomója.
Pecséthasználati jogot II. András adott nekik. A pecsétnyomó előlapján gótikus ablakokkal hármas osztású Szennye-palota, melyet elöl fal övez négy bástyatoronnyal, középen szépen megmunkált kapuval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése