2018. április 3., kedd

8 nap...több ezer fénykép...sok élmény...Cyprus...(10)

...harmadik nap...03_13...
Az előző este megérkeztünk a szállásunkra....egy fura figura fogadott bennünket, az volt az érzésem, hogy "zsebre" akart dolgozni. A szállás foglalásánál a kártyával való fizetés  lehetséges volt, itt pedig a terminálnak még a nyomát sem láttuk...
...még egy kis séta a tengerparton..

...egy érdekes építmény, melyet mi is kiegészítettünk négy kis kaviccsal....
...azután irány a Troodos hegység ott túráztunk egy jót...

Mit ír a Wikipédia:
A Tróodosz-hegység (görögül Τρόοδος) Ciprus legnagyobb hegyvonulata. A hegység a sziget nyugati felén helyezkedik el, legmagasabb pontja az 1952 méter magas Ólimbosz-hegy. A hegység mind kulturális, mind földrajzi, mind földtani és kőzettani értékekben gazdag. A hegység jelentős része a közel tízezer hektár kiterjedésű Tróodosz Nemzeti Parkhoz tartozik. A gazdag (770 fajból álló) növény- illetve állatvilág mellett a területen geológiai szempontból érdekes képződmények is találhatók. A nemzeti park területén körülbelül 50 kilométernyi tanösvény található.
A Tróodosz területén már az ókorban is jelentős mennyiségű rezet bányásztak, ami olyannyira a sziget legfontosabb terméke volt, hogy Ciprus vélhetően a nevét is a réz után kapta. A hegység bányáiban kitermelt rezet feldolgozatlan érc formájában, és feldolgozott formában is számos helyre, így például Egyiptomba vagy Szíriába is szállították. A hegységben, kisebb mennyiségben szintén kitermeltek aranyat és ezüstöt, a modern időkben pedig jelentősebb mennyiségű azbesztet is. A hegység kőzeteiben tekintélyes mennyiségű pirit is előfordul.
A Tróodosz erdeit az alacsonyabban fekvő területeken főként kalábriaifenyők, illetve a csak Cipruson élő, örökzöld égerlevelű tölgy, a magasabban fekvő területeken pedig aleppóifenyők és feketefenyők alkotják. Egykor a sziget egyik domináns fafajtája volt a ciprusi cédrus, amit azonban az ókorban olyan intenzíven használtak hajóépítésre, hogy szinte teljesen kipusztult. A vízfolyások mentén változatos növénytakaró található, amelynek tagja a keleti platán, az éger, a nemes babér, a szeder, a közönséges mirtusz, a lómenta, a közönséges borostyán. Alacsonyabban fekvő területeken a görög szamócafa, a cserző szumák, a boróka, a lisztes berkenye is megtalálható. A déli és nyugati lejtőkön szőlő, olíva és szentjánoskenyérfa ültetvények találhatóak. A nemzeti park területén összesen 750 növényfaj él, közülük 12 olyan faj, ami kizárólag itt fordul elő.
A szigeten élő állatok az elszigeteltség miatt számos esetben saját alfajjá fejlődtek. Igaz ez a Tróodosz több emlősállatára, így például a ciprusi vadjuhra, a vörös rókára és a füles sünre is. A hegység körülbelül 80 madárfejnak is átmeneti vagy állandó otthonául szolgál: megtalálható itt a fakó keselyű, a holló, a héjasas, vagy a kisebb madarak közül a keresztcsőrű, a rövidkarmú fakusz, a fülemüle vagy a ciprusi hantmadár. Számos hüllőfaj is él a hegységben. Előfordul itt a sziget legveszélyesebb kígyója, a levantei vipera és több siklófaj, így a ciprusi ostorsikló vagy a vízisikló. Megtalálható a hardun agáma ciprusi alfaja, az európai kaméleon és számos más gyíkfaj is. A Tróodosz vizeiben több békafaj (tavi béka, zöld varangy) és az édesvízi rák ciprusi alfaja is honos.
Foto: Sebő Jutka













...Egy kis pihenő, azután ellenőrzés mennyi van még hátra...hát volt még bőven...
...menet közben találkoztunk hó maradványokkal, olvadó hóból származó tócsákkal és dagonyákkal, de sikerült venni az akadályokat...
 Még egy kis Wkikpédia:

1985-ben kilenc, majd 2001-ben egy további 11–16. századi templom és kolostor került fel az UNESCO világörökség listájára, a bennük fellelhető bizánci korszakból származó festmények miatt. A hegységben található többek között Ciprus legnagyobb kolostora a Kykkosi-kolostor, aminek szerzetesi éveinek kezdetén lakója volt III. Makariosz érsek, Ciprus első elnöke is.
A hegység a téli időszakban fontos télisport célpont, a tél elmúltával pedig rengeteg kirándulóhelyet kínál. A tavasz egy rövid szakaszában a még üzemelő sípályákról egy óra alatt elérhető a már élvezhető hőmérsékletű tenger.
A hegységben számtalan hegyi falu található, amelyek egyedülállóan békés hangulatuk mellett olykor egyedi értékeket is hordoznak, mint például Lefkara amely több százéves hímzés- és csipkekészítő hagyományáról és ezüstművességéről híres.
Értékei miatt a Tróodosz fontos turisztikai célpont, amelyet a szigetre érkező évi több millió turista jelentős része meglátogat.
  ...és feltűnt egy szépség melyben egy szobrász mindjárt látni fogja a lehetőséget, a felesleg levágására....
...nekem így a "természetes" valójában is nagyon tetszik...
...adós vagyok egy kis hóval, illetve egy kis dagonyával, hát ezt most egyben próbálom prezentálni...
..és találtunk még fából készült, a természet alkotta csodát:
..foly köv...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése