Kirándulás...(2)

Papiron 1950, és 1972 között éltem Mosonmagyaróváron, valójában 1960-tól csak a nyári hónapokban laktam itt. Szeretek ide visszatérni időről időre, körülnézni, sétálgatni és emlékezni.

Nézzük mit ír a Wikipédia:

Mosonmagyaróvár (latinul: Ad Flexum; németül: Wieselburg-Ungarisch Altenburg, horvátul: Stari Grad) város Győr-Moson-Sopron megyében, a Mosonmagyaróvári járás székhelye. 1939-ben jött létre Moson és Magyaróvár egyesítése révén. 

A település már a római korban lakott, ekkor a neve Ad Flexum volt. Németül Wieselburg-Ungarisch Altenburg a neve. Horvátul három neve ismert. A kimleiek Možunnak, a peresznyeiek Starogradnak, a bezenyeiek Stári Grâdnak hívják^.

Ez utóbbi alak az elterjedtebb.

Mosonmagyaróvár az északi szélesség 47-48° és a keleti hosszúság 17-18° által megjelölt tér északnyugati szögletében helyezkedik el. E kistáj természetes kapocs Szlovákia, Ausztria és Magyarország között. Mosonmagyaróvárnak állomása van a Bécs-Budapest (Párizs-Isztambul) nemzetközi vasútvonalon, területén fut össze a Hegyeshalom (Bécs) felől érkező 1-es és a Rajka (Pozsony) felől jövő 150-es főút, és itt van leágazása az M1-es autópályának. Közúton Győrtől 39 km-re, Pozsonytól 34 km-re, Bécstől 84 km-re, Budapesttől pedig 160 km-re van, s mind a magyar, mind az osztrák fővárosból könnyen megközelíthető közúton és vasúton is. 

Mosonmagyaróvár Győr-Moson-Sopron megye harmadik legnagyobb városa, vonzáskörzetében 25 településsel 931 km 2-nyi területen, ahol mintegy 70 ezer ember él. Az ország két fontos határállomásához, Hegyeshalomhoz és Rajkához való közelsége fontos gazdasági, pénzügyi (vám), idegenforgalmi, közlekedési, ipari és kereskedelmi központtá teszik. Szellemi és humán infrastruktúrája a vonzáskörzet lakóinak igényeit is kielégíti, egyeteme pedig fontos felsőoktatási és tudományos bázis.

Mosonmagyaróvár a Dunántúl északnyugati részén, a Kisalföld legmélyebben fekvő középtáján, a Győri medencében fekszik. Ennek kistájai a folyóvízi üledékkel feltöltött Mosoni-síkság és a Szigetköz. Északon és keleten a Szigetköz, délen a Hanság, nyugaton pedig a Pándorfi-fennsíkig húzódó síkság határolja a várost. Területén folyik át a Lajta, amely itt egyesül a Mosoni-Dunával. Maga a város is a Duna hatalmas, 50–200 m vastag törmelékkúpjára épült. Mosonmagyaróvár két folyója közül a Mosoni-Duna Oroszvár és Dunacsún között ágazik ki a Dunából, medre kanyargós, középszakasz jellegű, vízállását a rajkai zsilip szabályozza. Kiegyenlített vízjárású, galériaerdőkkel szegélyezett vize különösen alkalmas vízi sportok űzésére. 125 km megtétele után ömlik vissza a Dunába. 

A Lajta Alsó-Ausztriában ered, hossza 182 km, esése a forrástól a torkolatig 1150 méter. Vízjárása erősen függ a csapadéktól, meglehetősen szeszélyes, vízminősége védelmet igényel.

A táj kialakításában döntő szerepe volt az Ős-Dunának, amely a Brucki-kapun át a síkságra érve hatalmas homok- és kavicsréteget rakott le. A térség felszíne teljesen sík, tengerszint feletti magassága 112-128 méter. A fiatal feltöltődés miatt kevés az értékesíthető ásványkincs: homokon és kavicson kívül termálvíz található itt. Mosonmagyaróváron és környékén az anyakőzet mindenütt kavics, a talaj gyengén humuszos öntéstalaj, a mélyebben fekvő területeken gyakoriak a réti talajok.

Mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, enyhe telű kiegyenlített éghajlat jellemzi e vidéket, amely egyúttal Magyarország egyik legfelhősebb és legszelesebb része. Évente 1820-1900 a napsütéses órák száma, a borult napok évi átlaga 130-140 nap, a derülteké 40, míg a ködös napoké 20, a hótakarós napoké pedig 35-40. Elég szélsőségesen jelentkezik a csapadékeloszlás, évi átlagos mennyisége 560–600 mm, de egyes napokon nagy mennyiségű eső zúdul a területre. Évente 130-140 körül van a csapadékos napok száma, júniusban és júliusban esik a legtöbb csapadék, a legszárazabb hónap a január, legmelegebb a július, a hőmérséklet évi átlaga 9,5-10,5 °C, a téli átlag 3,3 °C. Január és július átlagai között a különbség 21-32 °C, de a szélső értékek közötti különbség elérheti az 55-58 °C-ot. Gyakori a késő tavaszi és a kora őszi fagy, ami a növénytermesztésben olykor komoly károkat okoz. Kétszer van áradás a folyókon, a tavaszit (jeges ár) a hóolvadás, a kora nyárit (zöldár) a csapadékmaximum idézi elő. Egész évben mindössze 50-60 a szélmentes napok száma, az uralkodó szélirány a nyugati és északnyugati, ezt követi gyakoriság tekintetében a délkeleti, déli szél. 

Valamikor e tájon a természetes növénytakaró nagyon változatos volt. A Hanságban a lecsapolás előtt az égeres láperdők, zsombékok, mocsárrétek voltak a jellemzők, az alacsony ártéri területeken puha- és keményfás ligeterdők, tölgyesek díszlettek. Természetes növénytársulások már csak az ártéri részeken, a Mosoni-Duna partján és az elhagyott vízmedrekben találhatók. A természetes erdőtársulás fái a tölgy, kőris és a szil, a kultúrerdők leggyakoribb fája a nyár, fűz, akác, kőris. Napjainkban a település és környéke nagyrészt művelés alatt álló kultúrtáj. A város legrégibb és legnagyobb ligete a Wittmann park, amelynek névadója Wittmann Antal uradalmi jószágkormányzó, a Lajta szabályozója és az akadémia megszervezője.

Ma a város legnagyobb kincsét és vonzerejét az a termálvíz jelenti, ami 1966-ban egy 2000 méter mély kútból tört elő. A kút vízhozama 1800 l/perc, vize 75 °C-os nátrium-hidrogénkarbonátos és kloridos hévíz. 1967-ben gyógyvízzé nyilvánították, amely reumatikus és mozgásszervi megbetegedésekre, gyulladások, légzőszervi bántalmak kezelésére, gyomor- és bélbántalmak gyógyítására alkalmas. Az 1990-es évek közepétől jelentős beruházás indult a fürdő területén (hotel, étterem, apartmanok, szolgáltató és gyógyászati részlegek), s ma már télen-nyáron igénybe vehetik a sportolni, pihenni és gyógyulni vágyó magyar és külföldi vendégek a magas színvonalú szolgáltatásokat. 

Mosonmagyaróvár az 1939-ben egyesült két település nevéből képzett összetétel. Moson neve valószínűleg szláv eredetű, mocsári várat jelent. Első előfordulása 1137-ből való Mussun alakban, német neve (mai alakjában Wieselburg, első említései 1063: Miesigenburch, 1074: Miesenburc) a területén egykor a Lajta és a Duna összefolyásánál álló várra utal, amely határispánsági központ volt. Az Óvár helynév bizonyára azzal az Ad Flexum nevű római katonai táborral kapcsolatos, amely a mai magyaróvári belváros és a vár területén helyezkedett el. Magyaróvár nevének első előfordulása 1263-ból való Owar alakban, német neve 1271-ből ismert Altenburch alakban. Magyar- előtagja (Ungarisch-Altenburg) a Bécstől keletre lévő Németóvártól (Bad Deutsch-Altenburg) való megkülönböztetést szolgálta. 

  Mosonmagyaróvár és környéke föltehetően az emberiség történetének korai szakaszától kezdve lakott volt, régészeti bizonyítékok azonban csak az i. e. 5. évezredtől kerületek elő. Mosonmagyaróvár területéről csak azóta vannak régészeti leletek, amióta a Kr. u. 1. század elejétől a későbbi Moson megye területét Pannonia részeként a Római Birodalomhoz csatolták. Ettől kezdve a birodalom határa a Duna mentén húzódott, amelynek a Mosoni-Duna mellett létesített katonai tábor jelentős stratégiai pontja volt. Bár Ad Flexum létrehozásának elsősorban katonai indoka volt, a mellette kialakult település fejlődését segítette, hogy az itt átvezető hadi úton bonyolódott le a kelet-nyugati kereskedelem. A korszerű védővonal mögött nagyobb biztonságban érezte magát a katonaság mellett létrejött iparos- és kereskedőréteg is. De ez is gyengének bizonyult, amikor 169-171 között a Duna bal partján élő germánok óriási erővel zúdultak a határra. E három év harcaiban szinte teljesen megsemmisült a limes és a tábor melletti település is. Később, a 3. században ismét fellendülés volt errefelé is, ebből az időből számos lelet került elő (ékszerek, edények, bronz- és kerámiatárgyak). A település lakossága ekkor 3000-4000 fő lehetett, s a katonai tábor a mai Magyar utcától a Károlyliget közepéig terülhetett el. Valentinianus 375-ben bekövetkezett halála után a hunok támadásai menekülésre kényszerítették a lakosságot, s a későbbi longobárd majd avar uralom alatt a település és a tábor nagyrészt elpusztulhatott. Óvár elnevezése azt bizonyítja, hogy az Árpád-korban még létezhettek a római tábor és a település egyes részletei, s ezek képezték azt az alapot, amelyen a középkori város fölépülhetett. 

Nagy Károly az avar birodalom 796. évi megdöntése után birodalmához csatolta a Mosoni-Duna jórészt szlávok lakta környékét. Moson szerepe akkor nőtt meg, amikor a kalandozások kényszerű fölhagyása után I. István a központi hatalom bázisaként a határok védelmére megyeközpontot és királyi várat létesített. E köré a gerendákból összerótt mosoni ispáni vár (Királydomb) köré szerveződtek a környék települései. A később kőfallal is megerősített sáncvár belső kerülete 150-170 x 70-90 méter lehetett. Mosont erős várként és forgalmas kereskedővárosként emlegették a 11. századi krónikák. 1030-ban az őrség mégsem tudta megakadályozni, hogy a hatalmas sereggel betörő II. Konrád német császár elfoglalja, és a Rábáig törjön előre. 1063 és 1067 között, a trónviszályok idején Salamon király gyakran tartózkodott Moson várában. Fontos szerep jutott az erősségnek az 1096. évi keresztes hadjáratok idején, amikor Kálmán király Moson és Győr között győzte le a 15 ezer főnyi pusztítva és rabolva betörő sváb-bajor hadat, majd még ez évben megfutamította itt Emicho gróf 30 ezres seregét. Moson a 13. század első felében jelentős fejlődésen ment keresztül. A Duna és az egykori római út fontos kereskedelmi útvonal volt, melyen királyi vámot szedtek. Hajómalmok őrölték a Mosoni-Dunán a környék gabonáját, s a kikötők fenntartása némi iparosodással is járt. Egy oklevél a vár piacán nagy kőházat említ, s már a 11. századtól állhatott a mai Soproni utca közepén egy kőtemplom. E fejlődésnek vetett véget II. Ottokár cseh király 1271. évi hadjárata, amelyben a mosoni erődítményt annyira lerombolta, hogy királyaink már nem tartották érdemesnek az újjáépítést, s az ispánság székhelyét Óvárra tették át. 

Óvár várának építését az a Győr nemzetségbeli Konrád kezdte el, aki ezért IV. Bélától birtokokat kapott Moson megye területén. Kun László 1282-ben neki adta a mosoni vám királyi részének felét, hogy dicséretes várépítő tevékenységét tovább folytassa. Konrád – elsősorban birtokai védelmében – többször is a magyar király ellenségéhez, II. Ottokár cseh királyhoz, majd Albert osztrák herceghez pártolt, ezért a hűtlen főurat megfosztották Moson megyei birtokaitól, s bár jelentős érdemei voltak Óvár fejlesztésében, végül Baranya megyei birtokán halt meg. Az 1270-es 1280-as években épülhetett az óvári vár emeletes lakótornya és a város első román stílusú temploma is. 1291-től Óvár a magyar királynék birtokaként szerepelt. 

Magyaróvár legkorábbi települési szintje Moson várának pusztulása után alakult ki, amikor a megmaradt lakosság ide húzódott védelemért. A 14-15. században nagyjából a mai utcahálózatban már többszintes téglaépületeket is emeltek a favázas és agyagtapasztású épületek mellé. Ekkor alakult ki a belváros két utcája (Fő u., Magyar u.), köztük kisebb utcákkal és terekkel. Óvár fejlődéséhez nagyban hozzájárult élénk kereskedelme, iparosodása és az oklevelekben emlegetett fejlett malomipara. A Lajtán működő királyi malmok mellett a város lakói is több malommal rendelkeztek. Erzsébet királyné e városiasodást ismerte el, amikor 1354-ben Óvárt a királynéi városok rangjára emelte, s kiváltságai között saját bíráskodást, szabad plébánosválasztást, örökösödést és polgárainak egész Magyarország területére vámmentességet biztosított. Nagy Lajos, majd Zsigmond is megerősítette e kiváltságokat, a városnak azonban állandó küzdelmet kellett vívnia jogai érvényesítéséért. A 14. századtól kezdve az óvári várban székelt a mosoni főispán, a 15. század elején az erősség zálog címen a vöröskői Wolfurt, majd a Szentgyörgyi (Bazini) család kezére került. 1522 januárjában a tragikus sorsú II. Lajos Budán tartott esküvője alkalmából feleségének, Mária királynénak adományozta, s ettől kezdve sorsa évszázadokra összefonódott a Habsburgokkal, Ausztria védelmének egyik előretolt bástyája lett.  

I. Ferdinánd királlyá választását követően a magyaróvári uradalom és a magyaróvári harmincad kezelését az Alsó-ausztriai Kamara vette át.

1529-ben a törökök Bécs alól vert hadként visszavonulva fölgyújtották a várost és a várat, ekkor semmisült meg a kéttornyú román stílusú templom és a vármegye középkori levéltárával együtt sok érték. De bőven okoztak szenvedést az ország birtoklásáért küzdő Szapolyai János és II. Ferdinánd hadai is. Luther Márton föllépése után gyorsan terjedtek a reformáció tanai. A 16. század közepére Magyaróvár lakóinak többsége protestánssá lett. Ekkor telepedett le a városban Huszár Gál, a tudós prédikátor és vándornyomdász. 1555-ben megalapította Magyaróvár első iskoláját, és tanított Mosonban is. Nyomdájából három jelentős vallási-irodalmi mű került ki, s itt kezdett hozzá híres protestáns énekeskönyvének elkészítéséhez is, amit azonban a zaklatások miatt Debrecenben fejezett be. Egy kamarai határozat 1672-ben a városban megtiltotta a protestánsok vallásgyakorlatát, iskolájukat és templomukat bezáratták. A sérelmes ellenreformációs rendelkezést csak részben hajtotta végre a város, így senkit nem kényszerítettek vallásának megváltoztatására.

Mivel Moson és Óvár gyakran esett a hadak útjába, a török és német zsoldosok 16. századi dúlása után 1605-ben Bocskai hajdúi gyújtották föl a várat, 1619-ben pedig Bethlen Gábor foglalta el két évre. Buda török megszállása, majd Győr 1594. évi eleste után olasz hadmérnökök tervei alapján megerősítették és korszerűsítették, csillag alakban elhelyezkedő bástyáit kőfalazással erősített földsánc kötötte össze. 1607-ben átépítették és korszerű berendezéssel látták el a Lajta két partján álló uradalmi malmot. Rohamosan növekedett az országból kivitt állatok és termények után szedett vám összege, a magyaróvári harmincad bevétele az ország teljes vámbevételének fele volt ekkor. Ezt a hatalmas összeget azonban a Habsburgok általában családi kiadásaik fedezésére fordították, kevés jutott belőle a városnak. Bár Magyaróvár önállóságát, s a polgárok kiváltságait 1556-ban törvény biztosította, amelyet 1557-ben Ferdinánd, 1558-ban pedig Miksa főherceg megerősített a város állandó harcot folytatott a váruradalommal jogai érvényesítéséért. Sok terhet róttak a lakosságra a katonaság költségei, s a katonák, és az idegen várkapitányok nem riadtak vissza a túlkapásoktól sem.