Esztergom...sokadszorra.....☺☺☺☺☺ ......(5)

Wikipédia:

A török kiűzése után a romokban heverő várost elkezdték újjáépíteni. 1686 után olasz hadmérnökök dolgoztak az átépítéseken, de végül csak a török rombolást állították helyre. A harcok alatt Esztergom teljesen elnéptelenedett, alig maradt négyszáz lakosa. A megyét 8-9 ezer ember lakta. A nemesség és a polgárság elmenekült. A várost a feudális kötöttségek elől menekülő jobbágyok, németek, csehek, rácok népesítették be újra. Ők az ingyen kapott földekre vályogházakat építettek a középkori kőházak helyén. A város megindult a polgárosodás útján. Ez idő tájt építtette fel Keresztély Ágost érsek a Vármegyeházát az Érseki Vízivárosban, ezzel is jelezve, hogy a török hódítás után is jogot formál a vármegye örökös főispánságára.

A város visszafoglalását követően épült fel a mai Városháza a Piac téren, ami ekkor Bottyán János háza volt. A házat a király kúriává avatta, ezzel elismerte Bottyánt, mint városi polgárt. Ez adómentességgel járt, ami nem tetszett a városiaknak. A főbíró házát megtámadták, és Bottyánt is meghurcolták emiatt. Idővel újjáépítették a városi templomokat. 1700-ban letették a ferences templom alapkövét is. 1701-re a királyi várost már kétezren lakták. újra iskolák kezdtek működni, erőre kapott az ipar, sorra céhek alakultak. Az érsekség, és a papi testületek viszont a török kiűzésével sem költöztek vissza Esztergomba, bár 1691-ben I. Lipót 10 000 forintért visszaadta Esztergomot és Érsekújvárt az érseknek, akinek feladata volt a városok helyreállítása. 1692-ben az idős Széchényi György érseket nevezték ki várkapitánnyá, aki nemsokára meghalt. I. Lipót 1703. október 23-án Bécsben kiadta azt az oklevelet, amely Esztergomot visszahelyezte régi jogaiba. Sajnos, a kiváltságlevél a Rákóczi-szabadságharc alatt elpusztult. 

Miután 1704-re Rákóczi seregei csaknem az egész Dunántúlt felszabadították, körülzárták Esztergomot is. Mivel Rákóczi 1704 tavaszán a dunántúli hadműveleteket nem tudta összehangolni, a rácokkal előkészített szövetség meghiúsult, elmaradt Esztergom tervezett ostroma is. (A rácok már a 16. században megtelepedtek Esztergomban. Számuk az 1683-as ostromban leapadt. Lipót király szabadalomlevele következtében ismét nagy számban telepedtek le a városban.) Ekkor már csak 11 község tartozott Esztergom vármegye hatósága alá, a többi a kurucoké volt, míg Esztergom a császáriaké. A vár Bottyán ellensége, Kuckländer parancsnoksága alatt állt, a védők száma alig négyszáz embert tett ki. A kurucok feladata volt a vár elfoglalása, hogy biztosítsák az átjárást az országrészek között (Dunántúl, Felvidék). Bottyán János (Vak Bottyán) és gróf Esterházy Antal egyesített seregei támadást intéztek a Víziváros ellen, de kudarcot vallottak. Száz fős veszteség után kénytelenek voltak visszavonulni, miközben felgyújtották Szenttamásalja városrészt. 1705–1706 telén Rákóczi készült Esztergom visszavételére, amelyet a kurucok hónapok óta elzártak a külvilágtól. Folyton portyáztak, az élelmiszerellátást lehetetlenné tették a városban. Június–július hónapokban Rákóczi Érsekújvárban tartózkodott, és itt választotta ki az Esztergom ostromához használt ágyúkat és mozsarakat. A béketárgyalások miatt, csak augusztus 2-án indult a város ostromára, midőn 12 ezer főnyi lovas és gyalogos had táborozott a vár falai alatt. Rákóczi a Duna és a Garam összefolyásánál állította fel sátrát. Megkezdték a sáncásást, valamint 9-ére készültek el egy új híddal. A túloldalon Gyürky Pál gyalogos hadteste idegen lovassággal várta a támadásra szólító parancsot. Aznap még megindult a vár bombázása, méghozzá a Dunán keresztül, amire addig az ágyúk tökéletlensége miatt még senki sem vállalkozott. 1706. szeptember 16-án a kurucok végül elfoglalták a várat hatheti ostrom után, Rákóczi pedig a Bakócz-kápolnában hálaadó te deumot mondatott. A harcok közben a város körüli falvak mind elpusztultak. A Prímás-szigeten 2006 óta emléktábla jelzi, hogy Rákóczi hol pihent meg az ostrom után. 

Pár nap múlva a császáriak 13 500 fős serege érkezett a város alá. Rákóczi ismét Esztergomba jött 3 ezer emberével. A császáriak a sáncok rendbehozatala után megkezdték az ostromot, és október 12-én Starhemberg Guidó vezetésével visszafoglalták a várost, mivel Esztergom francia parancsnoka, Bonafous ezredes feladta a várat. Az Esztergom környéki németeket a várba rendelték, a környező magyar faluk lakosságát elkergették. A város Habsburg kormányzat alatt maradt, és ezzel Esztergom Rákóczi-szabadságharci történelme véget is ért, katonai jelentősége megszűnt. A vár parancsnokának ismét Kuckländert nevezték ki. A hagyomány szerint Kuckländer lelkét halála után az ördögök tüzes szekéren hurcolták végig Esztergom utcáin, és végül a Bottyán tóba süllyesztették el. 

Esztergom 1708-ban visszakapta szabad királyi város rangját, vele az iparűzési, gazdasági, vám-, kereskedelmi, pallos- és polgárjogait, a törvénykezést, bíráskodást, örökösödést, közigazgatást is beleértve. Az esztergomi érsek 1715-től a hercegprímási címet is viselte. A városban két pestisjárvány is megtizedelte a lakosságot, az első 1710-ben, a második, -kilencszáz áldozatot szedő- 1739-ben.^[15] A járvány emlékére állították a Vízivárosban látható Pestis Madonna szobrot.  

A szabadságharc után III. Károly király a katolikus vallás támogatására, templomok építésére és újjáépítésére, a papok alkalmazására a Cassa parochorumot, a lelkészpénztárt használta, amit 1733-ban újjászervezett. Igazgatásával egy helytartósági bizottságot bízott meg az esztergomi érsek vezetésével. Az 1730-as években Bél Mátyás Esztergomot közepes nagyságú városnak írja le piactérrel, két templommal, városházával, egy vendégfogadóval. A többi ház polgári használatra épült, némelyik szebb épületet a nemesek emelték. A szűk területen nem volt lehetséges a földművelés, ezért sokan kereskedéssel, kézművességgel, korcsma tartással foglalkoztak. Minden szombaton heti vásárt tartottak, ahol a helyi iparosok céhekbe tömörülve vettek részt.^[16] Ez idő tájt épült a vízivárosi plébániatemplom (1728 és 1738 között, tornyai 1788-ban). A belváros és a Víziváros barokk városképe ekkor alakult ki. A 18–19. században, a város újjáépítése és a polgári fejlődés során, egyre nagyobb szerepet kapott a Hévíz területe. A reformkorban itt épült az ország egyik legkorszerűbb gyógyfürdője és szállodája. Ezt az együttest 1909–1912-ben ismét országos szintre emelte a modern átalakítás és bővítés, amely nyomán 1945-ig a Szent István Strandfürdő és a Fürdő-szálloda turisztikai vonzása országos körű volt. Ebben az időben rengeteg fogadó és kertvendéglő nyílt a városban. Az Arany Hajó és a Posta már 1760-ban vendégeket fogadtak, majd nemsokára felépült a Zöld Fához címzett kerthelyiséges korcsma is. 1837-ben nyitott a Magyar Király Szálló, 1845-ben a Szerecsenhez nevű fogadó. A 19. század ismert kertvendéglői a Kis Pipa és a Központi vendéglő.  

Az 1760-as évekre a királyi város környéke újra benépesült. Az új, lakott területet kezdetben ferályokra oszották, amelyeket a fertálymesterek, vagy negyedészek irányítottak. A negyedek idővel önálló városrészi neveket kaptak. Így jöttek létre Terézváros (Mai hősök tere környéke), Józsefváros (Mai Ady Endre utca környéke), Ferencváros (Mai Kerektemplom környéke), és Tabán (Az Árok utcától délre). A nevek azt s jelzik, hogy mely uralkodó alatt épült ki teljesen az a városrész.

1761-ben az érsekség visszakapta a várat, ahol két év múlva megkezdték a hatalmas, új egyházi központ kiépítésének munkáit. A Várhegy közepét, a Szent Adalbert és Szent István templomok és várfalak jelentős maradványaival együtt elhordták, hogy helyet nyerjenek az új székesegyház számára.

Az Esztergomi Főegyházmegyéhez 15 vármegye 2500 települése tartozott. 1776-ban az egyházmegyék átszervezésekor Mária Terézia kiszakította a roppant terjedelmű esztergomi főegyházmegyéből a besztercebányai, rozsnyói és a szepesi püspöki megyét, és megszüntette az exemptiók túlnyomó részét.

 

1790-ben a szent koronát Bécsből Budára szállították. Az út egyik állomása Esztergom volt, ahol február 20-án harangzúgás köszöntötte a menetet és lovas bandériumot. Az egykori Káptalan-ház épületén emléktábla jelzi, hogy itt őrizték Esztergom város és vármegye nemesei a koronát. Bár a napóleoni háborúk közvetlenül nem érintették Esztergomot, a schönbrunni békéig katonai készültség volt a városban. Az első polgármestert az udvari kamara engedélye alapján 1808-ban választották, addig a bíró állt a város élén. A tanács az 1831-es kolera után döntött a városi szegényház felállításáról. Az 1838-as jeges árvíz a szabad királyi város házainak nagy részét összedöntötte, másfél millió forintos kár keletkezett. A kór- és szegényház ez után költözött az Aggok házából a Packh János által tervezett épületbe. 

 

A 19. század 30-as éveiben kezdődött meg Hévíz városrész átépítése. 1838-ban elkezdték az ott lévő Hévíz-tó lecsapolását, a meleg vizű források elvezetésére kiépítették a Mala-forrásalagutat, és a termálvízre felépült a környék első szállodája, a Fürdő Szálló, melyben később Kossuth és Széchenyi is megszállt. 1841-ben nyitott meg a helyi értelmiség találkozóhelye, a Központi Kávéház, melyet egy évszázaddal később, még Babits is rendszeresen látogatott. A Víziváros déli végén 1853-ban épült fel a Főszékesegyházi Könyvtár épülete Hild József tervei szerint. Ez Magyarország leggazdagabb egyházi könyvtára ami 127 ezer kötetet őriz.

1848-ban felmerült a királyi város, Víziváros, Szenttamás és Szentgyörgymező egyesítése. A heves ellenállások miatt, csak 1853-tól tartozott egybe a négy város közigazgatásilag és adózási szempontból. Ekkor a megyefőnök közölte a községekkel, hogy az egyesítésre felsőbb hivataloktól utasítást kapott, és ezt 568/1853-as számú rendeletében véglegesen végrehajtotta.^[17] Ez az állapot csak 1868-ig állt fent, amikor a vármegye a régi állapotok visszaállításáért folyamodott az országgyűléshez. A királyi városnak ezután csak 8700 lakosa maradt.