2023. szeptember 28., csütörtök

Ismét Esztergomban jártunk...(4)

Még mindig Esztergom

Wikipédia:

 Esztergomban az autóbusz-forgalom igen jelentős, naponta 408 távolsági, 14 elővárosi indul az autóbusz-pályaudvarról, illetve érkezik oda. A helyi buszközlekedést a Volánbusz látja el. A korábbi szűk Simor János utcai buszvégállomás az 1960-as években készült el. 2020 augusztusában kiköltözött a vasútállomás előtti tágasabb térre.[29]


A város legfontosabb útja a 11-es főút, amely az 58,350-es kilométerszelvénye táján lép Esztergom területére, és a város nyugati határszéle közelében ér véget, a 72,150-es kilométerszelvénye táján, beletorkollva a 117-es főútba, tehát majdnem 14 kilométeren keresztül húzódik Esztergom területén. A 117-es főút alapvetően Dorog elkerülésére épült, de Esztergom-Kertváros számára, illetve Esztergom központjának eléréséhez is fontos útvonal. A városközpontot Esztergom-Kertvárossal és Doroggal a 111-es főút, Pilisszentlélekkel, Pilisszentkereszttel, Pomázzal és Budakalásszal az 1111-es út kapcsolja össze.

Országos közútnak minősülnek még a város területén az alábbi, kisebb jelentőségű utak: 

Szerencsére háttal áll a Városházának

az 1117-es út (köznyelvi nevén „Suzuki út”), amely a 117-es és 1111-es utakat kapcsolja össze a városközpont elkerülésével, kiszolgálva közben a Magyar Suzuki Zrt. itteni gyártelepét is;
az 1131-es út („Bánomi út”, amely a városközpont tehermentesítésében vesz részt;
a 11 326-os út, amely a 11-es és 111-es főutak körforgalmú csomópontjától vezet rá a Mária Valéria hídra, és az országhatár átlépését követően, Párkány területén főútként folytatódik, 63-as útszámmal, egészen Pozsonyig;
a 11 605-ös út, egy rövid, Pilisszentlélek felé egyirányú útszakasz, amely az előbb említett körforgalomból indul ki, és csak azért visel országos útszámozást, mert az 1111-es út az utolsó mintegy 150 méterén egyirányú a városközpont irányába;

és a 11 124-es út, amely az 1111-esről leágazva a városhoz tartozó Pilisszentlélek központjába vezet.

 




 


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése